Ki védi meg az ukrajnai kincseket?

A háború kezdete óta Aljona Csernyenko a korábbinál is gyakrabban ütközik feketerégészekbe vagy azok nyomaiba. Az ukrán régész hosszú évek óta vezet ásatásokat a Csernyihivi régió területén. Munkáját már az elmúlt években is nehezítették a fémkeresővel, lapáttal, néha buldózerrel felszerelt illegális régiségkutatók. Mióta azonban az állam szétzilálódott, az ősi kincseket semmi nem védi.

A háború vámszedői

Ukrajnában a jog és igazságszolgáltatás korábban is gyenge lábakon állt, legalábbis a műkincsvédelem tekintetében. Emlékezetes az esete annak az illegális régésznek, aki 2017-ben Troickoje falu közelében nagy értékű orosz ékszerkincset talált.

– A ritka leletről a hatóságok is értesültek, ezért elkobozták tőle, de az egyik ismert kijevi műgyűjtő ügyvédet fogadott fel a kincskereső védelmére, aki képes volt bebizonyítani, hogy a megtaláló mindezeket az aranytárgyakat a nagymamájától örökölte. A leletet az illegális kutató visszakapta, majd természetesen a pártfogó gyűjtő kollekciójába került. Nem tudok egyetlen olyan esetről sem, amikor az ukrajnai régészeti leletek illegális felkutatását bírósági büntetés követte volna – mondta a Demokratának a régész.

Mióta a háború kitört, a helyzet drámaian romlott. Csernyihiv ősi város, gazdag kulturális rétegekkel. Amint az aktív ágyúzás, bombázás abbamaradt, a kincsvadászok azonnal megszállták fémdetektoraikkal a bombatölcséreket, amelyekben ősi kultúrrétegek tárultak fel. Ahol nem folytak harcok, az amatőr kincsvadászok zavartalanul hódolnak kedvenc foglalatosságuknak. De ahol csaták dúltak, ott is tart a régészeti emlékek kifosztása annak ellenére, hogy a Katonai Igazgatóság megtiltotta az erdőn-mezőn való tartózkodást, hisz ezen területek egy része el van aknásítva.

– Egy Kijev melletti falu lakója éleslőszert talált a fémkeresőjével. Hazavitte gyilkos kincsét, de valamilyen okból felrobbant, aminek következtében ő és családtagjai is súlyosan megsérültek, még a szomszédok házaiban is kár esett – mesélte a Demokratának a majdnem tragédiába torkolló esetet egy névtelenséget kérő kijevi régész.

– Statisztikai adatok nincsenek, de tény, hogy a Kijevtől északra fekvő területeken sok fémdetektoros ember jelent meg a mezőkön. Nemcsak régészeti tárgyakra vadásznak, hanem katonai trófeákra, vagyis fegyverekre, amelyeket a visszavonuló oroszok hagytak hátra, de sokszor csupán fémre, hogy aztán eladják a fémtelepen – mondta Szerhij Pavlenko régész.

Az amatőr expedíciók mellett a védelmi állások, vagyis a lövészárkok, az ágyúfészkek is hatalmas károkat okoznak, hiszen már az ősök is védelemre alkalmas helyeket választottak erődjeiknek, városaiknak. A régészek nagyon nehezen tudják elfogadtatni az álláspontjukat, miszerint a műemlékeket háborús körülmények között is meg kell védeni, hisz pótolhatatlanok. A társadalomnak azt sulykolják, hogy mindent meg kell tenni a frontért, a győzelemért. Néha egyenesen szabotázzsal és az ellenséggel való együttműködéssel vádolják a kutatókat.

Volodimir Mojzsesz ungvári régész szerint Kárpátalján is módfelett elszaporodtak az illegális ásatások, és felélénkült a műkincs-kereskedelem. Mindezért a zavaros-háborús időket teszi felelőssé, amikor az embernek kisebb dolga is nagyobb, mint a régészeti-történelmi örökség megvédése.

– Valójában nagyon szomorú a helyzet. Bizonyítják az egyre több régészeti lelőhelyen megjelent gödrök, az online aukciók, a régiségkereskedések és bolhapiacok kínálata. Kollégáimmal gyakran találunk a legnagyobb online piactéren, a Violityn kárpátaljai leleteket: római vagy középkori érméket, fibulákat és egyebeket. Természetesen lelőhelyeiket csak a feketerégészektől tudhatnánk meg – mesélte Mojzsesz.

Kárpátalja több mint ezer évig magyar fennhatóság alatt állt, így most a magyar történelem kincsestára is a fosztogatók zsákmányává válik. Az Ukrajnai Régészek Szövetsége felhívta a figyelmet arra is, hogy a portyázó kincsvadászok intenzívebben kutakodnak azokon a területeken, ahol az aktív ellenségeskedés már megszűnt, különösen a már említett Csernyihivi vagy a Szumi és a Kijevi régióban.

– A régészeti emlékek az ukrán kulturális örökség fontos, mondhatom, szerves részét képezik. Az archeológiai lelőhelyek helyrehozhatatlan károkat szenvedtek a harcok következtében – panaszolta az ungvári szakember.

Régi-új kincsvadászok

A „feketerégész” fogalma viszonylag új keletű. Például a régészettörténet XVI–XVIII. századi időszakát „antik korszaknak” nevezik. Akkor a lelőhelyeket azért túrták fel, hogy régi műalkotásokat és ékszereket szerezzenek. Nem rögzítették a leletek helyét, és nem történt kísérlet kulturális-kronológiai meghatározásukra sem. A lényeg az volt, hogy valamely főúr gyűjteménye újabb szép darabbal gyarapodjék. Akkor ez volt a norma. Most, hogy léteznek tudományos módszerek, törvények, már száz százalékig feketerégészetnek tekintjük azokat, akik az „antik módszereket” alkalmazzák.

– Amikor sajátos módszertanával kialakult a modern régészet mint tudomány, megjelent a kulturális örökség fogalma, szükségszerűvé vált a történelmi örökség védelme. Természetesen Ukrajnában is van törvény a régészeti emlékek védelmére, amelyet ha valaki megszeg, feketerégésznek minősül – foglalta össze Volodimir Mojzsesz.

Egyesek azonban nem látják ezt át vagy be. Ilyen például Sztepan, a kárpátaljai hobbikincskereső, aki a mukachevo.net online lapnak nyilatkozott. Sokak számára a régiségek felkutatása pénzkeresés, míg másoknak hobbi. Utóbbiak sokszor nincsenek tisztában vele, mekkora kárt okoznak.

– Mi egyszerűen élénken érdeklődünk a történelem iránt, és régészeti kutatásokat folytatunk, hogy többet tudjunk meg az előttünk itt élő emberekről. Én nem keresek vele pénzt. Számomra ez egy ünnep, a kutatás és a felfedezés szenvedélye hajt – okoskodott a feketerégész.

A magukat az anyagi haszonért fosztogató „fekete”-, illetve a hivatásos „fehér”-régészektől megkülönböztetve „szürke”-
ré­gésznek tartó kincsvadászok elképzelései szerint téves az a nézet, miszerint az államnak monopolizálnia kell a történelmet, hiszen a történelem „az embereké” kell hogy legyen – tartják. Azt is felvetették, hogy mindannyian szívesen együttműködnének a múzeumokkal és a történészekkel egyaránt, de nem érkeztek partnerségi javaslatok a hatóságoktól…

– A kincsvadászok nagyon gyakran hazafiassággal magyarázzák tetteiket. Azt mondják, régiségeket mentenek. Nem sokkal a háború kezdete előtt egy nő viking kori tárgyakat hozott nekem: mérleget és a hozzá tartozó súlykészletet. Nyilván egy halomsírból származtak. Azt mondta, hogy a férje „mentette meg” ezeket a tárgyakat. Kiderült az is, hogy fémdetektorral kutatta fel, és szeretné őket ajándékba adni nekem, hogy tudományos publikációt írjak róluk. Véleménye szerint ha a férje nem találta volna meg ezeket a régészeti leleteket, mások bukkannak rájuk, majd eladják mindet Oroszországban. Válaszomat, miszerint ez nemzeti kincs, nem sajátítható ki és nem adományozható, az asszony nem értette meg, sőt mélyen megsértődött. Sajnos sokan próbálkoznak hasonlóval – mesélte Csernyenko.

Sztepan feketerégész szerint Kárpátalján körülbelül három tucat ember foglalkozik kincskereséssel. A hatóságok országosan 200-300 közöttire becsülik számukat. A kincskeresők Attilának a legenda szerint a Tisza medre alá temetett sírját, a második világháború előestéjén elrejtett zsidó kincseket, illetve a szkíták és egyéb nomád népek halomsírjait kutatják. Ukrajnában bárki engedély nélkül vásárolhat fémdetektort, miközben hozzájuthat sok más eszközhöz is, például TNT-hez. Mindennek a tetejébe a régészeti lelőhelyek és leletek védelméről szóló törvény elavult, telis-tele joghézaggal. Hiába, megváltozott a világ, profik lettek az egykor botcsinálta régészek.

– A feketerégészeknek vannak archív térképeik, és kiválóan tájékozódnak a jog útvesztőjében. Általában megrendelésre, konkrét ügyfeleknek dolgoznak. Az újságokban gyakran felmerült Viktor Juscsenko egykori ukrán elnök neve, aki közismert műgyűjtő, és gyakorta vásárolt kétes eredetű tárgyakat. Érdekes az is, hogy a legtöbb ásatáson a legértékesebb leletek valamilyen oknál fogva elvesznek… Néha olyan tudományos nyilatkozatok hangzanak el, hogy a talált gyűjtemények egy része nem egyezik a leírással. Ilyen kijelentéseket hallhattunk valamikor Ungváron is. Ez mit jelent? Véleményem szerint azt, hogy egyes tárgyakat könnyen ki le lehet cserélni hasonlóra, amely nagyjából megfelel a leírásnak, de kevésbé értékes. Vagyis a legtöbb felfedezés eltűnik a bürokrácia mocsarában, amivel tele a jelenlegi hivatalos tudomány – vádolta a tudósokat Sztepan.

Mit mondanak a tudósok?

A kutatók védik a mundér becsületét, arra hivatkozva, hogy a vádlóknak a fentiekre semmilyen bizonyítékuk nincsen, mindez csupán szóbeszéd.

– Azzal szoktak érvelni, hogy a leleteket nem lehet múzeumba vinni, mert éppen a múzeumokból adják el külföldre ezeket a tárgyakat, vagyis hivatásos régészek tulajdonítják el őket. A kincsvadászok ezeket a vádakat természetesen nem tudják bizonyítani – állítja Csernyenko.

Végeredményben a vadorzó régészek nyomában tízezerszámra tűnnek el az ukrán és ezzel együtt az orosz történelem pótolhatatlan tárgyi emlékei. A feketerégészek ellepték a legismertebb archeológiai lelőhelyeket, és szisztematikusan fosztják ki őket. Fenséges aranyszobrok, csodálatos ezüstedények, ritka fegyverek kerülnek a hazai és a külföldi gyűjtők vitrinjeibe. Ami az adott nemzetnek felbecsülhetetlen tudományos kár, az a műkereskedőknek mesés haszon.

– A háború viharában elpusztult műemlékekkel és műkincsekkel, amelyek egy-egy nép identitásának kézzelfogható emlékei voltak, magát a nemzetet pusztítja az ellenség. Sokan úgy tartják, hogy a többezres emberáldozat mellett a művészeti értékek megsemmisülése már nemigen hatja meg az edzett olvasót – tette hozzá szomorúan Szerhij Lajevszkij régészprofesszor, a csernyihivi Vaszil Tarnovszkij Történeti Múzeum igazgatója.

Nem marad más hátra, mint hogy amikor a régészek ásatásokat kezdenek, vagyis bejárják a terepet, szisztematikusan rögzítik a kincsvadászok tevékenységének kártékony nyomait, a települések, erődök és egyéb műemlékek pusztulását, jegyzőkönyvet készítenek róla, és átadják a rendvédelmi szerveknek. Amíg viszont a háború tart, a feketerégészeknek szabad a vásár.