Ukrajna nem hívta meg Rafael Grossit a zaporizzsjai erőműbe, és korábban is elutasította a látogatását. Az erőmű látogatása akkor lesz lehetséges, ha Ukrajna visszaveszi az ellenőrzést a létesítmény felett – írta az Enerhoatom a Telegram üzenetküldő portálon kedden.

Hirdetés

Rafael Grossi hétfőn a Twitteren azt írta, hogy a NAÜ szakértői látogatását készíti elő a zaporizzsjai erőműbe, arra hivatkozva, hogy ezt „Ukrajna kérte”. Európa legnagyobb atomerőművét, amelyben hat, egyenként 1000 megawattos teljesítményű reaktor üzemel, az orosz hadsereg tartja ellenőrzése alatt a háború kezdete óta.

„Rafael Grossi főigazgató ismét hazudik” – írta az Enerhoatom, válaszul Grossi Twitter-bejegyzésére.

„Úgy tekintünk erre a nyilatkozatra, mint újabb kísérletre, hogy a zaporizzsjai erőműbe tett látogatással legitimizálják az orosz megszállók jelenlétét és jóváhagyják a tetteiket” – fogalmazott az ukrán energetikai vállalat.

Korábban írtuk

Az Enerhoatom szerint azért szakadt meg az összeköttetés a NAÜ és az erőmű között, mert az oroszok blokkolták a helyszínen a Vodafone ukrajnai mobilszolgáltatóját.

„Gyűlnek az adatok a szervereken, és átadjuk őket a NAÜ-nek, amint működőképes lesz a telefonszolgáltató” – közölte az Enerhoatom.

Oroszország május 19-én azzal fenyegetőzött, hogy lezárja a zaporizzsjai atomerőművet az ukrán hálózatról, ha Kijev nem fizeti ki Moszkvának az ott termelt elektromos energiát.

2021-ben, a 2022. február 24-én indított orosz „különleges hadművelet” előtt a zaporizzsjai erőmű adta az éves ukrajnai áramtermelés 20 és az atomerőművek termelésének pedig a 47 százalékát.

Az orosz hadsereg március elején foglalta el a dél-ukrajnai Enerhodar városban, a Dnyeper folyón épített Kahivkai-víztározó partján álló létesítményt. A Dnyeper túlpartján fekvő Zaporizzsja megyeszékhely továbbra is ukrán kézen van.