Fotó: MTI/AP/SOS Mediterranée/MSF/Hannah Wallace Bowman
Hirdetés

Borzalmas tengeri út van a hajón tartózkodó férfiak, nők és gyerekek mögött, mielőbb szárazföldre kellene jutniuk – közölte az Ocean Vikinget működtető egyik szervezet, az SOS Mediterranée szóvivője. Hozzátette: arra kérik az EU tagállamait, hogy bocsássanak rendelkezésükre egy biztonságos kikötőt.

Eközben hétfőn kora reggel három kisebb csónak is elérte Lampedusa szigetét, összesen 200 ember szállt partra. Vasárnap 150-en érkeztek a szigetre, ahol jelenleg mintegy 400 migráns tartózkodik abban a fogadóközpontban, amelyet eredetileg 90 emberre alakítottak ki.

Luciana Lamorgese olasz belügyminiszter a Corriere della Sera című lapnak elmondta: párbeszédet kellene kezdeni az NGO-kal egyebek mellett a rájuk vonatkozó – 2017 óta létező – magatartási kódexről.

Matteo Salvini, az olasz belügyi tárca előző vezetője korábban lezárta az olasz kikötőket a migránsokat Afrikából Európába szállító NGO-k előtt, szerinte azok összejátszanak az embercsempészekkel, kockára téve a tengerre szálló bevándorlók életét, és temetővé változtatják a Földközi-tengert.