Navalnijra emellett 1,2 millió rubel (mintegy 3,9 millió forint) pénzbírságot is kiszabtak, és szabadulása után még további egy évig korlátozzák szabadságában. A Meduza című független portál és több külföldi ügynökség azt jelentette, hogy az elítélt politikus két jogi képviselőjét, Olga Mihajlovát és Vagyim Kobzevet a pokrovi börtönben őrizetbe vették.
Az ítélet nem jogerős és megfellebbezhető. Az ügyészség eredetileg 13 évi fegyházat és kétévi szabadulás utáni korlátozást kért. Navalnij nem ismerte el bűnösségét és politikai ügynek minősítette az eljárást. Ügyvédei közölték, hogy magasabb szintű bírósághoz fordulnak.

Hirdetés

A bíróság súlyosbító körülményként ítélte meg, hogy Navalnijt korábban csalás miatt már elítélték. A tárgyalást abban a börtönben tartották, amelyben a politikus két és fél éves büntetését tölti, amelyet az úgynevezett Yves Rocher-ügy miatt szabtak ki rá. Az Yves Rocher-ügyben Navalnijt és testvérét 2014-ben felfüggesztett börtönre ítélték a kozmetikai cég ellen elkövetett sikkasztás miatt, annak ellenére, hogy a céget saját bevallása szerint nem érte kár. Ennek a felfüggesztett ítéletnek a feltételeit sértette meg azzal, hogy németországi lábadozása idején nem jelentkezett az orosz rendőrségnél, és emiatt került ténylegesen rács mögé.

„A kilencévi szabadságvesztést az összes ítélet összevonásával szabták ki, beleértve az Yves Rocher csalási ügyében hozott ítéletet is” – jelentette ki a TASZSZ-nak Mihajlova ügyvéd. Az orosz nyelvű amerikai Szabadság Rádió szerint a most kiszabott büntetést valószínűleg nem fogják teljes egészében hozzáadni ahhoz, amelyet éppen most tölt, a politikust azonban át fogják szállítani egy szigorított rendű büntetésvégrehajtási intézménybe. A pokrovi börtönben első ízben elítélt őrizetesek töltik büntetésüket. Az ítélethirdetés nyomán Navalnij nevében nyilatkozatot tettek közzé a közösségi médiában.

„Kilenc év szigorított börtön. Az űrutazásom késik egy kicsit – az űrhajó időhurokba került. Az jutott eszembe, hogy ebben a sagában olyan vagyok, mint az a fickó a Csillagok közöttből” – hangzott az üzenet. A közlemény szerint a számok nem számítanak, csak egy táblát jelentenek a barakkon, és „várni” sem Navalnij, sem a társai nem szándékozik: az Oroszországban betiltott Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) nemzetközi szervezetté válik, amihez az Európai Parlament által odaítélt Szaharov-díj lesz az első hozzájárulás.

Korábban írtuk

„Putyin fél az igazságtól” – hangzott a szöveg, amely arra biztatott, hogy minél több néző csatlakozzon a Navalnij által március 5-én meghirdetett Populjarnaja Polityika (Népszerű politika) című YouTube-csatornához, amelynek máris majdnem egymillió követője van. A politikus tárgyalásán két esetet egyesítettek. Az első eljárást azon a címen indították Navalnij ellen, hogy a 2018-as elnökválasztási kampány alatt, egyebek között az általa alapított FBK és az alapítvány munkatársainak bankszámláján keresztül összegyűjtött 588 millió rubelnyi (több mint 1,9 milliárd forintnyi) adományt, holott tudatában volt annak, hogy egy korábbi gazdasági bűncselekményben (az úgynevezett Kirovlesz-ügyben) történt elmarasztalása miatt el fogják tiltani a részvételtől. Ebből az összegből a vádirat szerint 356 millió rubelt (több mint 1,1 milliárd forintot) jogellenesen a saját céljaira költött el. Az ügynek négy adományozó a károsultja.

A második ügyet egy békebírónak, egy ügyésznek és egy tanúnak az „igazságszolgáltatás tekintélyét sértő” sértegetése címén indították. Navalnij abban a perben tanúsított kifogásolt magatartást amelyben egy veterán rágalmazása címén tavaly februárban 850 ezer rubelre (csaknem 2,8 millió forintra) megbírságolták. A per folyamán, korábban Fjodor Gorozsanko, az FBK volt munkatársa, akit a vád idézett be tanúnak, elutasította, hogy Navanij ellen valljon, az eljárást „abszurdnak és megrendezettnek” nevezte. Gorozsanko ezt követően külföldre távozott.

Navalnij és társai ellen szélsőséges közösség létrehozása címén is eljárás indult. Alekszej Navalnij az orosz elnök, Vlagyimir Putyin politikájának bírálójaként vált ismertté. 2020 augusztusában, egy szibériai út során, feltehetően idegméreggel támadást követtek el ellene. Külföldi gyógykezelése után, tavaly januárban visszatért Moszkvába, ahol letartóztatták, majd egy korábbi, felfüggesztett szabadságvesztés-büntetése letöltésére ítélték, miután a hatóságok szerint megsértette feltételes szabadlábra helyezés előírásait. Tavaly júniusban bíróság tiltotta be Navalnij regionális irodáinak és korrupcióellenes alapítványának működését.