Fotó: MTI/EPA/Vu Hong, archív, illusztráció
Hirdetés

A kínai elnök az észak-koreai vezető meghívására érkezett Phenjanba egy héttel az előtt, hogy Oszakában a G20-as országcsoport csúcstalálkozóján Donald Trump amerikai elnökkel találkozik majd. Az időzítés sokak szerint annak tudható be, hogy Peking igyekszik szorosabbra fűzni kapcsolatát Észak-Koreával, hogy ebből előnyt kovácsolhasson magának az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások során.

A kínai állami média tudósítása szerint Hszi a találkozón hangsúlyozta: reméli, hogy Phenjan és Washington folytatja az egyeztetéseket, és további előrelépéseket tesznek az ügyben.

Kína és Észak-Korea baráti viszonyát nem fogja megingatni a nemzetközi helyzet – emelte ki Hszi, akinek a személyében 14 év óta először látogatott kínai elnök Észak-Koreába.

Megérkezése után Hszi tárgyalóasztalhoz ült Kim Dzsong Unnal. A CCTV kínai állami televízió riportja szerint a kínai elnök felhívta az észak-koreai vezető figyelmét: a nemzetközi közösség azt várja Észak-Koreától és az Egyesült Államoktól, hogy vegyék fel ismét az eredményes párbeszéd fonalát. Hszi rámutatott: a Koreai-félsziget helyzete befolyásolja a régió békéjét és stabilitását.

Kim Dzsong Un arról beszélt: országa „számos pozitív lépést” tett az elmúlt év során, de nem kapott „aktív választ az érintett féltől”, utalva itt az Egyesült Államokra. A CCTV kínai állami televízió értesülései szerint az észak-koreai vezető hangsúlyozta: Észak-Korea „szeretne türelmes maradni, de bízik abban, hogy az érintett fél hajlandó a kompromisszumra annak érdekében, hogy megtalálják a módját a feszültség feloldására, és eredményt érjenek el”.

Hszi Csin-ping kifejtette: Kína a tárgyalások folytatására számít, amelyek kézzelfogható eredménnyel járnak. A kínai elnök hozzátette továbbá: Kína támogatja a politikai rendezést a Koreai-félszigetet érintő kérdésekben, és ehhez hajlandó megtenni, amit csak tud Észak-Korea „biztonsággal és fejlődéssel kapcsolatos észszerű aggályainak” kezelésére.

Donald Trump amerikai elnök februárban Hanoiban találkozott az észak-koreai vezetővel, hogy megállapodjanak a Koreai-félsziget atommentesítéséről, a csúcstalálkozó azonban eredménytelenül zárult. Peking szintén támogatja a teljes atommentesítést, de több alkalommal érvelt a szankciók enyhítése mellett arra hivatkozva, hogy a túl szigorú szankciók az észak-koreaiak megélhetését veszélyeztetik.

Washington ezzel szemben azzal vádolja Pekinget, hogy titokban megszegi a szankciókat és egyebek mellett olajat szállít Észak-Koreának.

Kína Észak-Korea legfontosabb kereskedelmi partnere, az ország Kínába irányuló exportja azonban a tavalyi évben a szankciók hatására 87 százalékkal esett vissza 2017-hez viszonyítva – mutatott rá a South China Morning Post című lap, mely egy diplomáciai forrásra hivatkozva azt is írta, hogy Kína nagy mennyiségű humanitárius segítséget ajánlhat fel szomszédjának a többi között élelmiszerek és műtrágya formájában, melyekkel enyhíthetné a szankciók hatását.

Kína és Észak-Korea szövetséges országok, az idén ünneplik diplomáciai kapcsolatfelvételük 70. évfordulóját, kapcsolatuk azonban Kim 2011-es hatalomra kerülése után feszültté vált, Peking ugyanis nem nézte jó szemmel a szomszédjában zajló atomfegyver-kísérleteket. A tavalyi év viszont fordulópontot jelentett, Kim legelső külföldi útja ugyanis Kínába vezetett, ahová további három alkalommal látogatott az elmúlt bő egy évben.