A kínai tisztségviselő Joe Biden amerikai elnök tokiói látogatásán tett kijelentéseire reagált. Biden újságírói kérdésre válaszolva mondta el, hogy Tajvan esetleges „megszállása” esetén az Egyesült Államok katonailag is kész lenne beavatkozni. „Erre köteleztük el magunkat” – fogalmazott.

Hirdetés

Feng-lien mindemellett megismételte, hogy a kínai-amerikai kapcsolatok alapja az „egy Kína elvének” betartása. Egyben felszólította Washingtont, hogy hagyjon fel az olyan kijelentésekkel és cselekményekkel, amelyek sértik ezt az alapelvet.

A kínai tisztségviselő felhívta a figyelmet arra is, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) éves közgyűlése elutasította Tajvan „bizonyos országok által szorgalmazott” megfigyelői státuszát. Szerinte mindez azt mutatja, hogy az „egy Kína elve” vitathatatlan és általános egyetértés uralkodik erről a nemzetközi közösségben.

Feng-lien egyben figyelmeztette a függetlenségpárti Demokratikus Haladás Pártjának (DPP) vezetését, hogy rossz véget fog érni, ha haladéktalanul nem hagynak fel a szeparatista tevékenységgel és az amerikai támogatásra támaszkodó függetlenségi törekvésekkel.

Korábban írtuk