Charles Michel videoüzenete egyike lett volna a világ és nemzetközi szervezetek vezetőinek, köztük Hszi Csin-ping kínai elnöknek a Kínai Nemzetközi Import Expo (CIIE), a világ első országos szintű, import témájú szakmai kereskedelmi kiállítás pénteki megnyitóján elhangzó beszédeknek – közölte három európai diplomata a Reuters brit hírügynökséggel.

Hirdetés

A diplomaták, akik az ügy érzékenysége miatt nem nevezhetők meg, azt mondták, meglepődtek, hogy a beszédet törölték. „Michel elnököt meghívták, hogy beszédet mondjon az 5. Hongqiao Forum/CIIE sanghaji kiállításon” – mondta Barend Leyts, Michel szóvivője a Reutersnek. „A kínai hatóságok kérésének megfelelően valóban rendelkezésre bocsátottunk egy előre felvett üzenetet, amelyet végül nem mutattak be. A kérdést diplomáciai csatornákon keresztül intézzük” – tette hozzá.

Sem a kínai külügyminisztérium, sem az expó szervezői, a kínai kereskedelmi minisztérium és Sanghaj város önkormányzata nem válaszolt a Reuters megkeresésére.

Az expó hivatalos honlapján az olvasható, hogy a rendezvényen Hszi Csin-ping kínai elnök után felszólaló többi vezető között volt a Nemzetközi Valutaalap ügyvezető igazgatója, a Kereskedelmi Világszervezet főigazgatója, Indonézia, Srí Lanka és Fehéroroszország elnöke, Aljakszandr Lukasenka, aki országa területét is rendelkezésre bocsátotta Oroszországnak az Ukrajna elleni offenzíva februári megindításakor.

Korábban írtuk

Az Európai Tanács elnökének beszéde az európai diplomaták által közölt beszédrészletek szerint erősen bírálta volna Oroszország Ukrajna elleni háborúját, és azt mondta volna, hogy Európa „fontos tanulságokat” von le belőle. Michel szerint Európa túlzottan függött Oroszországtól a fosszilis tüzelőanyagok tekintetében, ami kereskedelmi egyensúlyhiányhoz vezetett.

„Európában egyensúlyt akarunk kereskedelmi kapcsolatainkban, hogy elkerüljük a túlzott függőséget” – ismertették a politikus mondandóját ismerő diplomaták. „Ez a Kínával fenntartott kereskedelmi kapcsolatainkra is igaz” – tették hozzá a nyilatkozók.

Michel arra is felszólította volna Kínát, hogy tegyen többet az ukrajnai vérontás megszüntetéséért.

Kína következetesen tartózkodik attól, hogy nyilvánosan bírálja Oroszország háborúját.

Charles Michel azt is mondta volna, hogy Kínának szerepe van abban, hogy befolyását felhasználva megállítsa Oroszország „brutális háborúját”.

Hszi és Michel is részt vesz és találkozik a legfejlettebb és legnagyobb feltörekvő országokat tömörítő G20-országcsoport csúcstalálkozóján a jövő héten az indonéziai Bali szigetén.

Az EU 2019 óta hivatalosan partnerként, gazdasági versenytársként és rendszerszintű riválisként tekint Kínára.

Az EU külügyi szolgálata egy múlt havi dokumentumban úgy fogalmazott, hogy ezentúl Pekingre elsősorban olyan versenytársként kell tekinteni, amely „a világrend alternatív vízióját” hirdeti.