Fotó: ShutterStock.com/Joseph Sohm (archív)
Hirdetés

A közlemény szerint a Fehér Ház kommunikációs igazgatója Kate Bedingfield lesz, az elnöki hivatal szóvivője pedig Jen Psaki.

Bedingfield korábban az elnökjelölt kommunikációs tanácsadója volt, Psaki pedig Barack Obama elnöksége idején 2013 és 2015 közt a külügyminisztérium, 2009-ben pedig a Fehér Ház szóvivői tisztségét töltötte be. A csapat összesen hét nőből áll, közülük többen afroamerikaiak.

Ellentétben más posztokkal, a kommunikációs csapat tagjainak a névsorát a Szenátusnak nem kell jóváhagynia.

Noha az elnökjelölt a héten személyesen is bemutatta kormányának több, kulcsfontosságú tagját, egyebek közt a külügyminisztérium és a belbiztonsági tárca várományosait is, Donald Trump amerikai elnök egyelőre továbbra is vitatja a novemberi elnökválasztás eredményét.

Korábban írtuk

Trump a november 3-i választás után vasárnap adott először élő televíziós interjút. Az elnök a Fox Business News-nak telefonon azt mondta, választási csalás történt.

Pénteken Trump már egy hálaadás napja alkalmából rendezett videokonferencián leszögezte: tömeges csalás volt a választásokon, de ha az elektori testület Joe Biden demokrata párti jelöltet választja, akkor ő átadja a Fehér Házat. Mindazonáltal hozzátette, hogy több tagállamban egy sor kereset nyomán per zajlik, így „még sok minden fog történni január 20-áig”, azaz az elnöki beiktatás napjáig.