Spanyolország lekerül a karanténszabályok alól mentesülő országok listájáról a koronavírusos fertőzések utóbbi napokban tapasztalt megnövekedése miatt – áll a közleményben.

Hirdetés

Az intézkedés nagy csapást jelent a spanyol idegenforgalmi ágazatra, akár csak a légiközlekedési vállalatokra és utazási irodákra, amelyek szeretnének ismét jelentősebb forgalmat elérni a korábbi korlátozások enyhítése után.

Spanyolország több európai államban is kikerült a járvány szempontjából biztonságosnak számító országok közül. Legutóbb, pénteken Norvégia hozott hasonló döntést, de szombat nulla órától elrendelt karantén ott csak tíznapos. Franciaország Katalónia elkerülését javasolta állampolgárainak.

Nagy-Britanniából tavaly több mint 18 millió turista érkezett Spanyolországba, ahol az idegenforgalom bevételei a GDP 12 százalékát teszik ki. Nagy-Britanniát sújtotta leginkább Európában a koronavírus okozta járvány több mint 328 ezer esettel és 45 600 halálos áldozattal.

Korábban írtuk

A spanyol kormány azt nyilatkozta, hogy az ország biztonságos, a járvány gócpontjait elszigetelték és ellenőrzés alatt tartják. A külügyminisztérium szóvivője ugyanakkor kijelentette, hogy tiszteletben tartják az Egyesült Királyság döntését, és kapcsolatban állnak az ottani hatóságokkal.