Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

Az amerikai diplomácia irányítója hangoztatta, hogy Kína „köztudomásúan nem tartja be az előírásokat laboratóriumaiban”. Konkrét részletek említése nélkül hozzáfűzte: „nem ez az első alkalom, hogy a világ kínai laboratóriumból származó vírus miatt kerül veszélybe”.

Kifejtette, hogy sajnálja az együttműködés hiányát Pekinggel a koronavírus-járvány eredetének feltárását illetően. „Továbbra is akadályozzák a nyugati tudósok, a legkiválóbb orvosok bejutását, pedig muszáj bemennünk. Még mindig nincsenek vírusmintáink” – fogalmazott.

A miniszter ismét hangot adott azon álláspontjának, hogy a kínai kormányzat „mindent megtett annak érdekében, hogy a világ ne szerezzen tudomást időben” az új típusú koronavírusról. Úgy vélte, a Kínai Kommunista Párt „klasszikus kommunista dezinformációs erőfeszítéseket” tett az orvosok elhallgattatására és a riporterek eltávolítására a vírusról szóló információk korlátozása érdekében.

Korábban írtuk

Mint fogalmazott: ezek a lépések „óriási válságot, életek elvesztését, óriási gazdasági károkat” okoztak szerte a világban. „Megerősíthetjük, hogy a Kínai Kommunista Párt minden tőle telhetőt megtett azért, hogy a világ ne tudja meg időben, mi történik” – mondta. Leszögezte, hogy Kína „úgy viselkedett, mint az önkényuralmi rendszerek”.

A külügyminiszter hangsúlyozta: „Trump elnök nagyon világos volt. Elszámoltatjuk majd a felelősöket, és ezt a számunkra megfelelő időben megtesszük”.

Donald Trumpot a Fehér Ház csütörtöki sajtókonferenciáján kérdezték arról, van-e megbízható információja arról, hogy a koronavírus a vuhani virológiai intézetből szabadult ki. Az elnök igennel válaszolt.

A Trump-kormányzat korábban többször is Kínát okolta azért, hogy magatartásával hátráltatta a járvány megfékezését célzó intézkedéseket, mondván Peking nem szolgáltatott elég gyorsan pontos információkat a vírus terjedéséről. Amerikai lapok helyszíni tudósítói – köztük a The Wall Street Journal munkatársai – még a járvány kitörésekor arról tudósítottak, hogy Kínában megbüntették a koronavírusra figyelmeztető orvosokat. A The New York Times, a The Washington Post és a The Wall Street Journal című lapok munkatársait a múlt hónapban kiutasították Kínából.