Fotó: MTI/KKM/Burger Zsolt
Hirdetés

Ez volt a két miniszter első találkozója.

Mindkét fél a jószomszédi kapcsolatokban érdekelt, abban, hogy a két ország kapcsolata visszatérjen oda, ahol néhány esztendővel ezelőtt volt – értékelte a találkozót Szijjártó Péter az MTI-nek nyilatkozva.

Elmondta: Prisztajko nyitottságot mutatott, jelezte, hogy a kétoldalú viszonyban bármilyen kérdést fel lehet vetni, és egyértelműen kifejezte, hogy rugalmasak a kérdések megtárgyalásában.

A magyar miniszter úgy értékelte, hogy megbeszélésük alapvetően pozitív és építő jellegű légkörben zajlott. „Közelebb vitt minket ahhoz, hogy egy nem túl távoli jövőben új kezdetről beszélhessünk Ukrajna és Magyarország kapcsolatában” – fogalmazott.

Bizakodását fejezte ki, hogy ha mindkét oldalról konstruktívan állnak a párbeszédhez, olyan eredményt tudnak elérni, amely a Kárpátalján élő magyarok számára is elégedettségre ad okot.

Hozzátette: „A többi szomszédos országhoz fűződő kapcsolatokból származó tapasztalatunk alapján azt tudom mondani, hogy a határon túl élő magyar nemzeti közösségnek annál jobb, minél jobb az anyaország és azon ország kapcsolata, ahol a magyarok élnek”. A magyar fél ezért is azon lesz, hogy a két ország kapcsolatrendszere javuljon – szögezte le.