Könnygázt is bevetett a rendőrség vasárnap Athénban, hogy feloszlassa a több tízezer fős tömeget, amely a Parlamentnél Macedónia névváltoztatásának tervezett ratifikációja ellen tüntetett – közölte a görög állami televízió.

Fotó: MTI/EPA/ANA-MPA/Jánisz Koleszidisz

 A demonstrálók kövekkel, lángoló benzines palackokkal, festékkel dobálták, zászlórudakkal ütötték a rohamrendőröket, akik többször is jókora könnygázfelhőbe burkolták őket. Ez sok tüntetőt távozásra késztetett, és kora estére csaknem kiürült a tér.

A rendőrök közül 25-en megsérültek, hét tüntetőt őrizetbe vettek.     

A tüntetésre Görögország minden szegletéből buszok vittek tiltakozókat a fővárosba, amelynek központja a nemzeti lobogóktól kék-fehér „látványtengerré” változott. Helyi lakosok elmondása szerint évtizedek óta ez volt a legnagyobb demonstráció Athénban, felülmúlta a korábbi években a gazdasági megszorítások elleni megmozdulásokat is.  

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök 27 éves vita végére tett pontot, amikor tavaly megállapodott a macedón kabinettel arról, hogy a volt jugoszláv tagállamot Észak-Macedóniának (Észak-Macedóniai Köztársaságnak) fogják nevezni. Szkopje már elfogadta az egyezményt, a görög parlament a jövő héten ratifikálhatja.

Görögország északi térségét Makedóniának hívják. Felmérések szerint a görögök mintegy hetven százaléka területi követelésektől tartva ellenzi, hogy a szomszédos balkáni országot Macedónia néven ismerjék el.

A névvita lezárása elengedhetetlen ahhoz, hogy Macedónia a NATO és az Európai Unió tagjává válhasson.