A parlament épülete előtt tűz ütött ki, lövöldözésről is érkeztek hírek, de a parlamenti őrség cáfolta ezeket.

Hirdetés

A tüntetők előzőleg megostromolták a külügyminisztérium épületét, amelyet „a forradalom főhadiszállásának” nyilvánítottak. Bejrút belvárosában összecsapások zajlanak a tüntetők és a biztonsági erők között. Egy rendőrségi szóvivő szerint egy rendőr életét vesztette. Mint elmondta, a rendőr őt üldöző tüntetők elől menekült, és belezuhant egy liftaknába.

A kormányellenes tiltakozásokon kirobbant erőszak miatt a helyi vöröskereszt 117 sebesültet látott el a helyszínen, 55 embert pedig kórházba kellett vinni.

A külügyminisztérium épületét nyugalmazott katonatisztek vezetésével tiltakozók rohamozták meg, és az épületet a „forradalom főhadiszállásának” nyilvánították. Onnan szólították fel a tiltakozókat, hogy foglalják el az összes minisztériumot. Szombat este az AFP francia hírügynökség arról számolt be, hogy a külügyminisztériumból a hadsereg kiszorította a behatolókat.

Korábban írtuk

A tiltakozásokat az hívta életre, hogy kedden hatalmas robbanás rázta meg a libanoni fővárost. Több mint 2700 tonna, évek óta a kikötőben tárolt ammónium-nitrát robbant fel, ami miatt legalább 150 ember meghalt, mintegy hatezren megsérültek és százezrek otthona vált lakhatatlanná Bejrútban. A detonációt követően kiderült, hogy illetékesek éveken át rendszeresen figyelmeztették a hatóságokat, hogy a hatalmas mennyiségű ammónium-nitrát kikötői tárolása veszélyt jelent, de végül senki nem tett semmit, hogy a vegyszert elszállítsák a raktárból. Ezt követően egymásra mutogatás kezdődött, és a hatóságok 19 embert őrizetbe vettek, köztük a bejrúti kikötő és a vámhivatal vezetőjét. 21 embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván.

Libanon már a keddi robbanás előtt is hónapokon át forrongott. 2019 ősze óta hatalmas tüntetések voltak országszerte, az ország gazdasága és a libanoni font értéke mélyrepülésbe kezdett, és a tömegek követelték az általuk a válságért felelősnek tartott politikai elit távozását.

A zavargások miatt az Egyesült Államok bejrúti nagykövetsége is közleményt adott ki, melyben azt írták, hogy az Egyesült Államok támogatja az emberek békés tiltakozáshoz való jogát, és minden felet felszólított, hogy tartózkodjanak az erőszaktól.

„A libanoniak olyan vezetőket érdemelnek, akik meghallgatják őket és képesek irányt váltani, hogy kielégítsék a nép átláthatóság és elszámoltathatóság iránti vágyát” – írta a nagykövetség.