Közeleg az igazság órája – mire lehet elég egy ukrán ellencsapás?

Az orosz–ukrán front mintegy 900 kilométer hosszúságú szakaszán megélénkült a mozgás, és még ennél is nagyobb az aktivitás az információs háborúban. A harcmezőn és a kommunikációs térben tehát egyaránt folyik a beígért ukrán ellentámadás előkészítése. Megkezdődhet akár a napokban is, de egyáltalán nem lennénk meglepődve, ha a következő hetekben még csak a látszattámadások, a puhatolózás, az ellenfél gyenge pontjainak a keresése és a pszichológiai előkészítés részeként a feszültség fenntartása és fokozása zajlana. Ebben az esetben a nagy támadás valamikor a nyár közepére esne. Ez logikusnak tűnik már csak azért is, mert az időjárási feltételek addigra végre ideálisak lesznek a nagyszabású hadmozdulatokhoz, és a beígért teljes nyugati fegyverzet is megjön. Mert ez utóbbi a hangzatos nyilatkozatokkal ellentétben még nem érkezett be teljes volumenében. Az oly sokat emlegetett Leopard 1-eseket is csak júniusra ígérik, míg az amerikai Abramseket legfeljebb az őszre. A tüzérség és a légierő terén egyértelmű az orosz fölény, és az ilyen akcióhoz elvártnál kisebb az ukrán légvédelem hatékonysága is.

Az objektív tényezők tehát óvatosságra késztethetik az ukránokat, míg a szubjektív faktor, mindenekelőtt a Kijev által mesterségesen felfokozott várakozás a támadás minél gyorsabb megindítása felé lökik Volodimir Zelenszkijt. Alighanem igaza van azonban az oroszpártisággal nem vádolható cseh államfőnek, aki kijevi látogatásán óvta kollégáját a támadás elsietett megindításától. Petr Pavel – a NATO legfőbb katonai tanácsadója – szerint egy elsietett ellentámadás katasztrofális következményekkel járhat. A nyugalmazott tábornok szerint Kijev már nem rendelkezik a meglepetés erejével, amely tavaly Harkivban és Herszonban katonai sikerekhez vezetett. A cseh elnök a brit The Guardian napilap szerint négyszemközt arra hívta fel tárgyalópartnereinek a figyelmét, hogy ne erőltessék a gyorsabb tempót, mert visszaüthet. Petr Pavel úgy látja, rendkívül káros lenne Ukrajnára nézve, ha ez az ellentámadás kudarcot vallana, mert nem lesz még egy esélyük egy újabb akcióra. Az idén legalábbis biztosan nem.

Mintha Kijevben is felismerték volna, hogy egyelőre nem elegendőek a képességek az orosz erők elleni sikeres offenzívához. Miközben a retorikában rendkívüli magabiztosság tükröződik, egyre-másra óvnak mindenkit a túlzott várakozásoktól, amelyeket egyébként ők maguk gerjesztettek. A felfokozott információs zajban egyelőre nem teljesen világos, hogy Kijev hirtelen realista lett-e, vagy csak elterelő információs művelet a támadás megindításának halasztása, avagy nyomasztja a hatalmas tét, hogy lényegében egyetlen esélye van. Kijev tart attól is, hogy egy sikertelen támadás gyengítené a Nyugat kiállását, és az így tárgyalóasztalhoz kényszerítené pártfogoltját.

Némi ravaszság mellett inkább a tétek nyomasztó súlyának csökkentése motiválta Olekszij Danyilov megszólalásait. Az Ukrán Nemzetbiztonsági Tanács főtitkára előrebocsátotta, hogy már akár néhány kilométeres előrenyomulás is sikerként könyvelhető el. De a magabiztossággal vegyes óvatosság mellett a Nyugat zsarolása és a további fegyverszállítások sürgetésének szándéka érződik Volodimir Zelenszkij megszólalásaiból is. Az ukrán elnök legutóbb azt feszegette, hogy az ukrán erők a jelenlegi felszereltség mellett képesek előrenyomulni, és sikeresek is lehetnek, de sok embert elveszítenének, ami elfogadhatatlan. Zelenszkij szerint ezért a támadással egy kicsit még várni kell.

Kijev valóban nehéz helyzetben van, ugyanis a konfliktust egyre láthatóbban eldöntő anyagháborúban rosszul áll. Egyszerre kell beosztania a lassan beérkező nyugati támogatás mellett egyre fogyó tartalékait, és eredményeket felmutatni. Ráadásul a harsány retorika a végtelenségig nem elegendő a harci morál ébren tartásához sem. Ehhez katonai sikerek kellenek. Mégpedig komolyak. Ha nem lesznek például képesek kijutni az Azovi-tengerig, ezáltal kettészakítani a frontot, és elvágni a Krím szárazföldi összeköttetését, akkor ez a tavaszi/nyári hadjárat nem fog túl sokat érni. Főképp úgy, hogy eleve komoly áldozatokkal kell számolni.

Nem véletlen tehát, hogy az ukrán tisztviselők az elmúlt hetekben mind nyilvánosan, mind a négyszemközti megbeszéléseken igyekeztek csökkenteni az áttöréssel kapcsolatos várakozásokat. Ukrajna vezetői mintha megértették volna, hogy sikerre van szükségük, de az ellentámadástól nem szabad csodát várni az immár lassan 15. hónapja tartó háborúban. Kijev számára minden olyan eredmény, amelyet Nyugaton csalódást keltőnek tekintenek, a katonai támogatás csökkenését és az Oroszországgal való tárgyalás kikényszerítését jelentheti. Nem véletlen tehát, hogy az információs háborúban az orosz fél éppen arra apellál, hogy a Nyugat, egyáltalán nem törődve az áldozatokkal és az ukrán érdekekkel, belehajszolná Ukrajnát egy meggondolatlan ellentámadásba. Ebben az információs háborúban csak hab a tortán a Wagner-vezér Jevgenyij Prigozsin szókaratéja, amely feladott labda az ukrán és a nyugati oldalnak, és az természetes módon igyekszik is felnagyítani a Wagner és az orosz hadsereg közötti feszültséget.

A pszichológiai előkészítés részeként tehát mindkét oldal megpróbálja demoralizálni, összezavarni a másik felet. A frontokat a felderítés mai lehetőségei mellett igazán nagy meglepetés már nem érheti, annál inkább sikerül megtéveszteni ezzel a csúcsra járatott információs zajjal a közvéleményt. A többség mindhárom oldalon azt hiszi, amit a médiája sugall neki, azonban közeleg az igazság pillanata.

De nézzük, mi a helyzet a frontokon! A Herszontól Zaporizzsján át Kupjanszkig terjedő mintegy 900 kilométeres ütközési zónában egyre nagyobb a feszültség, érezhetően folynak az ellentámadás előkészületei. A különösen csapadékos tél és tavasz után ehhez a terepviszonyok lassan megteremtődnek, és a front két oldalán együttesen mintegy 300-300 ezer katona néz egymással farkasszemet. Kifejezetten az ellentámadásra Ukrajna nagyjából két hadtestnyi, azaz összesen mintegy 80 ezer fős kiképzett és harcedzett kontingenst tartalékolt, amelyet a kisebb harcértékű területvédelmi erők is kiegészítenek, számuk azonban így sem nagyon haladja meg a százezer főt. Nem feltétlenül az ellentámadáshoz kötődően, ám az orosz Rybar Telegram-csatorna adatai szerint ukrán oldalról legalább 35 ezer főnyi katonai személyzet tartózkodik a Herszoni terület, míg húszezer Harkiv térségében. A technikai állomány tekintetében nagyjából 300 harckocsi – a 28 brit Challenger 2 és a pár tucat Leopard 2 kivételével a páncélos állomány többségét még mindig a szovjet eredetű T–64 és T–72 típusok, valamint alváltozataik adják – és közel 900 csapatszállító, illetve gyalogsági harcjármű állhat most Ukrajna rendelkezésére. A haditechnika hiánya tehát az ukrán támadó műveletek legnagyobb korlátja. Modern harcászatot ugyanis nem lehet vívni megfelelő eszközpark nélkül.

Orosz oldalon – különösen a zaporizzsjai régióban – a bahmuti ütközet árnyékában már jó fél éve folyik az egymásra épülő mélységi védelem kiépítése. Ez Zapo­rizzs­ja–Tokmak–Melitopol irányában legalább háromszintű, míg Begyanszk–Mariupol irányában eddig két védelmi vonalat hoztak létre. Ugyanígy a Dnyeper fedezékében mélységi vonalakat alakítottak ki Herszonnál is. A többszörös mélységi vonalak olyan fokú akadályt jelentenek, amelyeket az ukrán haderő aligha lesz képes áttörni. A jelen erőviszonyok mellett inkább csak a front egyes szakaszainak behorpasztására lehet számítani. Különösen úgy, hogy egyértelmű az orosz tüzérségi és légi fölény, és még mindig gyenge az ukrán légvédelem. Emellett ahogy azt a közvetlenül a front közelében végrehajtott rakéta- és légi csapásokból láthatjuk, Moszkva igyekszik egyfajta preventív aktív védelemre támaszkodni, és még az ellentámadás felvonulási fázisában mér a képességek előzetes meggyengítése érdekében folyamatosan csapásokat az ukrán haderőre és a logisztikai hálózatra.

Ami az ellentámadás lehetséges irányait illeti, azt a legtöbben Zaporizzsja felől a Krím irányába várják. Igazából ennek – megszerezni az ellenőrzést a zaporizzsjai atomerőmű felett, elvágni a félsziget szárazföldi összeköttetését, lőtávolságra kerülni magától a Krímtől és kettészelni a Herszoni területen és a Melitopoltól keletre lévő orosz egységeket – lenne a legnagyobb értelme. Ez esetben jöhet egy melitopoli vagy egy bergyanszki irányú támadás. De nem kizárt – inkább kisegítő vagy elterelő akció­ként – egy átkelési kísérlet a Dnyeperen Herszon irányából sem. Szóba jöhet egy donbaszi – ez az egész Sziverszk–Szoledar–Artemivszk/Bahmut, illetve északra a Szvatove–Kreminna vonalat is magába foglalná a liszicsanszki agglomerációval együtt – ellentámadás is, hiszen ebben a térségben eleve mintegy 80 ezer ukrán katona tartózkodik. Amennyiben a bahmuti front mentén indulna meg az ukrán ellentámadás, azzal mind az észak-donecki, mind a luhanszki orosz területek veszélybe kerülnének. Ezt alátámasztaná, hogy Luhanszk szerepe nem csupán a határ ellenőrzése, de az orosz logisztikai útvonalak szempontjából is kiemelkedő, mivel azok elvesztésével a donbaszi orosz kontingens képességei drámaian megcsappannának. Nem kizárt a város megnövekedett politikai jelentősége miatt egy bahmuti ellentámadás sem, ám a város környéki harcok elhúzódása inkább lehetőséget ad mindkét oldalnak a felkészülésre, a másik oldal felőrlésére és egy ütőképes támadóerő felépítésére.

Azért a felfokozott várakozások mellett is jegyezzük meg, hogy akár egy sikeresebb ukrán ellentámadás sem döntené el a háborút. Bár tovább rombolná a presztízsét, Oroszország stratégiai értelemben akár még ezt is megengedhetné magának, amennyiben az ukrán taktikai siker kellően meggyengítené Kijev széles értelemben vett hátországát. Ha az ellentámadás besül, és elhúzódó patthelyzet alakul ki, az mindkét felet annyira kimerítené, hogy az év vége felé akár tűzszüneti tárgyalások is kezdődhetnének. Ugyanakkor egy elhibázott ukrán offenzíva könnyen orosz ellentámadásba fordulhatna át. Érdekes nyár előtt állunk tehát, amely nem okvetlenül, de akár közelítheti is a háború végét.