A földrengés 6,4 kilométeres mélységben történt helyi idő szerint 20 óra 26 perckor Aradtól 24, Temesvártól 50, Békéscsabától 74, Resicabányától 93 kilométerre.

Hirdetés

A magyar határ melletti térségben két hete 4,9-es erősségű földmozgást észleltek, melyet a rá következő napokban-hetekben tucatnyi gyengébb rengés követett.

A mostani földmozgást Kolozsváron és Románia számos városában is érezni lehetett. Fészke – akárcsak a múltkori földmozgásnak – az Arad megyei Ópálos (Pualis) település közelében volt, de a Bánság és Erdély szinte valamennyi megyéjében, valamint Magyarországon is érezni lehetett.

A romániai vészhelyzeti felügyelőség (IGSU) közölte, hogy a 112-es sürgősségi hívószámra főleg Arad megyéből érkeztek jelzések kisebb károkról – épületekről leváló vakolat- és faldarabokról -, de Szilágy és Máramaros megyéből is kaptak hívást.

Korábban írtuk

Aradon több utcán épületdarabok hulltak a járdára, úttestre, a tűzoltók a helyszínen vannak, hogy felmérjék és elhárítsák a károkat.

A földmozgás Temesváron is erősen érződött, de innen eddig nem jeleztek károkat.