Hirdetés

A videóüzenetet a Vatikánban vették fel néhány nappal karácsony előtt.

„Nem fordulhatunk el, nem szabad elfordulnunk, amikor számos vallás hívőit a világ egyes részeiben üldözik” – mondta a katolikus egyházfő.

„A vallásnak gyűlölet, erőszak, elnyomás, szélsőségesség és vak fanatizmus keltésére történő felhasználása, valamint emberek száműzetésbe és a társadalom szélére kényszerítése Isten előtt bosszúért kiált” – tette hozzá.

António Guterres hozzátette: „Tragikus módon szemtanúi vagyunk, amint zsidókat gyilkolnak a zsinagógáikban, horogkeresztekkel csúfítják el a sírköveiket, muszlimokat mecsetekben lőnek agyon, megrongálják a szent helyeiket, keresztényeket imádság közben gyilkolnak le, a templomaikat felgyújtják”.

„Többet kell tennünk a kölcsönös megértés és a gyűlölet megállítása érdekében” – tette hozzá.

Az éghajlatváltozással kapcsolatban Ferenc pápa megjegyezte: „tennünk kell valamit, mielőtt még késő lesz”. Guterres pedig, aki a kudarcba fulladt madridi ENSZ-klímakonferencia után utazott Rómába, sürgette, hogy „a világ minden országa vállaljon karbonsemlegességet 2050-ig, amely a tudományos közösség szerint a Föld megmentéséhez szükséges”.