„Olyan körülmények között, amikor Oroszország kijelenti, hogy a hajózás biztonságát lehetetlen szavatolni a kijelölt területeken, egy ilyen üzlet természetesen aligha megvalósítható, megváltozik a jellege, sokkal kockázatosabbá, veszélyesebbé és garanciamentessé válik” – mondta.

Hirdetés

A szóvivő Kijevet tette felelőssé amiatt, hogy az egyezmény veszélybe került. Törökországnak azt a szándékát kommentálva, hogy a gabonaegyezmény végrehajtását Oroszország részvétele nélkül kívánja folytatni, rámutatott, hogy az orosz külügyminisztérium és intézmények folytatják a kapcsolattartást Ankarával és az ENSZ-szel. Peszkov nem tudta megnevezni Moszkva milyen feltételek mellett lenne hajlandó fenntartani gabonaegyezményt.

Hangsúlyozta, hogy Oroszország a gabonaegyezményből való kilépés után is támogatni fogja a legszegényebb országokat, amire konkrét intézkedéseket fog kidolgozni. Emlékeztett rá, hogy a megállapodás alapján elszállított ukrán gabonának csak egy jelentéktelen hányada jutott el a nevezett államokba, a nagy része pedig Európában maradt. Megígérte hogy az orosz fél a kieső mennyiségeket saját költségén kompenzálja és felidézte, hogy Dmitrij Patrusev orosz mezőgazdasági miniszter szombaton közölte: Oroszország készen áll arra, hogy a következő négy hónapban akár félmillió tonna gabonát ingyen szállítson a legszegényebb országoknak.

Mihail Bogdanov orosz külügyminiszter-helyettes, elnöki közel-keleti és afrikai különmegbízott kétfőn közölte, hogy Moszkva kapcsolatban áll számos ország, köztük az afrikai államok vezetésével, amelyeknek támogatásra van szükségük az élelmiszer- és műtrágyaellátásban. A diplomata is azt hangoztatta, hogy Oroszország a gabonaegyezményben való részvételének felfüggesztése után is támogatni fogja a rászorulókat.

A kialakult helyzetet telefonon vitatta meg hétfőn Szergej Sojgu orosz és Hulusi Akar török védelmi miniszter. A moszkvai katonai tárcának a Telegram-csatornáján megjelent szűkszavú közleménye szerint a két katonai vezető megvitatta az azzal kapcsolatos kérdéseket, hogy az orosz fél felfüggesztette az ukrán kikötőkből származó mezőgazdasági termékek kiviteléről szóló megállapodások végrehajtását a „fekete-tengeri gabonakezdeményezés” keretében.

Vaszilij Nyebenzja orosz ENSZ-nagykövet a Biztonsági Tanács hétfői ülésén azt mondta, hogy Oroszország kénytelen lesz saját intézkedéseket hozni a Fekete-tengeren az engedélye nélkül áthaladó hajók ellenőrzésére.

„Tekintettel a humanitárius folyosóval való visszaélések tényére, és általában arra, hogy a Fekete-tenger továbbra is háborús övezet, nem engedhetjük meg, hogy a hajók akadálytalanul, a mi ellenőrzésünk nélkül haladjanak át, és kénytelenek leszünk önálló intézkedéseket hozni a Közös Koordinációs Központ által a jóváhagyásunk nélkül átengedett szárazáru-szállító hajók ellenőrzésére” – hangoztatta a diplomata.

Mint mondta, Oroszország abból indul ki, hogy a Fekete-tengeren keresztül történő gabonaexportról szóló megállapodásokat nem szabad a részvétele nélkül végrehajtani és az orosz részvétel híján meghozott döntések és intézkedések pedig Moszkvát nem kötelezik semmire. Álláspontja szerint nyilvánvaló, hogy az ukrán fél katonai felforgató célokra használja a fekete-tengeri humanitárius folyosót. Közölte: Moszkva meglepődött azon, hogy az ENSZ nem ítélte el Kijevnek az orosz Fekete-tengeri Flotta hajói elleni „terrortámadását”, de még az aggodalmát sem fejezte ki miatt.

Az idén július 22-én Isztambulban Oroszország, Ukrajna, Törökország és az ENSZ által megkötött gabonaszállítási egyezmény keretében 397 hajón több mint 9 millió tonna gabona hagyhatta el biztonságban a fekete-tengeri ukrajnai kikötőket, aminek hatására csökkentek az élelmiszerárak a világpiacon. A megállapodás november végén járna le, de Moszkva a szombaton Szevasztopol térségében végrehajtott ukrán légi és tengeri dróntámadásra hivatkozva függesztette a részvételét benne.

Az orosz védelmi minisztérium vasárnap arról tett bejelentést, hogy az orosz Fekete-tengeri Flotta hajóit szombaton megtámadó drónoknak legalább az egyikét a megállapodás alapján megnyitott gabonaszállító folyosó területéről, egy ukrán vagy nyugati használatban lévő civil hajóról indíthatták el.

Korábban írtuk