Hirdetés

Peszkov Susan Rice-nak, az előző amerikai elnök, Barack Obama nemzetbiztonsági tanácsadójának a CNN-nek adott vasárnapi nyilatkozatára reagált. Ebben a volt amerikai tisztségviselő azt mondta, hogy a Minneapolisban rendőri erőszak áldozatául esett afroamerikai George Floyd halála nyomán kirobbant zavargásokban a saját tapasztalata alapján „orosz forgatókönyvet” vél felfedezni. A Fehér Ház volt tisztségviselője szerint Oroszország célja, hogy megszégyenítse az Egyesült Államokat és hogy az amerikaiakat egymás ellen uszítsa. Mint mondta, „nem lepődne meg”, ha kiderülne: a közösségi médiát felhasználva Moszkva hangolta egymás ellen a békés megmozdulásokat erőszakba fordító szélsőségeseket.

A Kreml szóvivője szerint Rice „inszinuációja”, amelyet Moszkva nem tekint Washington hivatalos véleményének, „abszolút helytelen, téves”. Marija Zaharova, a Kreml szóvivője Facebook-bejegyzésében „piszkos információs manipulációnak” nevezete a volt amerikai tisztségviselő megnyilvánulását. Zaharova szerint az amerikai demokraták által kitalált „ostoba elmélet” értelmében mindenért, ami nem tetszik nekik, Oroszországot kell vádolni.

„Az ön CNN-interjúja maga a propaganda” – írta Rice-nak címezve szavait az orosz diplomata. Egyben arra biztatta a volt nemzetbiztonsági tanácsadót, hogy álljon az emberek elé és mondja a szemükbe, hogy a YouTube-on és a Facebookon keresztül az oroszok irányítják őket.

Korábban írtuk