„Ez az államfő döntése volt, kifejezetten az időbeosztása miatt, mivel az Oroszországi Föderációban kell tartózkodnia” – mondta. A szóvivő ugyanakkor nem bocsátkozott részletekbe Putyin jövő heti programjával kapcsolatban, amelyet „nagyon sűrűnek” nevezett. Kitért annak a kérdésnek a megválaszolása elől is, hogy találkozni készül-e Moszkvában a kubai elnökkel. Csak annyit árult el, hogy bizonyos „kapcsolatfelvételek előkészítés alatt állnak”.

Hirdetés

Orosz diplomaták és a Kreml csütörtökön közölték, hogy a G20 csoport vezetőinek az indonéz Bali szigeten jövő kedden és szerdán megtartandó találkozóján az orosz delegáció vezetője nem az elnök, hanem Szergej Lavrov külügyminiszter lesz. Egyik helyettese, Szergej Rjabkov a TASZSZ állami hírügynökségnek nyilatkozva pénteken azt mondta, nem szerepel a tervek között, hogy a fórum alkalmából Lavrov találkozzon amerikai hivatali partnerével, Antony Blinkennel. A diplomata szerint Moszkva nem kezdeményezett megbeszélést.

Az állami Összoroszországi Közvélemény-kutató Központ (VCIOM) adatai szerint egyébként Putyin bizalmi indexe 75,9, tevékenységének támogatottsága pedig 75,8 százalékos. A felmérést október 31. és november 6. között végezték el egy 1600 fős reprezentatív mintán.

Korábban írtuk