Fotó: MTI/AP/Matthias Schrader
Hirdetés

A szeptemberi előrehozott parlamenti választásokon a Zöldek a negyedik, a NEOS az ötödik legtöbb szavazatot szerezte meg az ÖVP, a szociáldemokraták (SPÖ) és az ÖVP-től jobbra álló Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) mögött. Az SPÖ-vel Kurzék már korábban egyeztettek, a korábbi kormánykoalíciós partner FPÖ pedig ezúttal nem kíván részt venni a kormány munkájában.

Werner Kogler, a Zöldek listavezetője a pénteki egyeztetést követően úgy értékelte, hogy két győztes párt tárgyalt egymással. A Zöldek ugyanis az előző választáshoz képest most jóval több szavazatot szereztek, és visszakerültek a parlamentbe. Kogler hangsúlyozta: körbejárták a kihívásokat, hiszen két eltérő programmal rendelkező párt delegációja ült tárgyalóasztalhoz. Hozzátette: a küldöttségek tagjainak feladata, hogy megtalálják a közös pontokat, és megtanulják kezelni a különbségeket.

Kogler szerint az egyeztetés jó hangulatban zajlott, ami egyben azt is jelenti, hogy közelebb kerültek az esetleges koalíciós tárgyalásokhoz.

Beate Meinl-Reisinger, a NEOS listavezetője nagyon intenzívnek, nyíltnak és bizalmas hangvételűnek nevezte a pártja és a néppárt közötti egyeztetést. Arról tájékoztatott, hogy a jövő héten folytatják a kétoldalú megbeszéléseket.

Sebastian Kurz a megbeszélések után azt mondta: a koalíciós tárgyalásokat megelőző egyeztetéseken továbbra is elsősorban azt vizsgálják, mennyire lehetséges az együttműködés ezekkel a pártokkal. A korábbi kancellár arra emlékeztetett: a pártok programja nem változott, így továbbra is vannak bennük közös és egymástól eltérő elemek. Kurz arról is beszélt: türelmetlen embernek tartja magát, ezért szeretné gyorsan lezárni az előzetes egyeztetéseket.

Hozzátette: a Zöldekkel és a NEOS-szal a jövő héten folyamatosan egyeztetnek majd.

Sebastian Kurz múlt hétfőn kapott kormányalakítási megbízást Alexander Van der Bellen államfőtől. Parlamenti súlyuk sorrendjében kezdte meg a koalíciós tárgyalásokat megelőző egyeztetéseket a pártokkal. A szabadságpárt azt jelezte, hogy ellenzéki szerepre készül, ezért a továbbiakban nem folytatja a tárgyalásokat a néppárttal. Az Osztrák Szociáldemokrata Párt delegációja csütörtökön egyeztetett a Néppárttal, és azt követően a párt listavezetője, Pamela Rendi- Wagner bejelentette, hogy az előzetes egyeztetéseket befejezettnek tekinti, és a jövőben már csak a koalíciós tárgyalásokon kíván részt venni.