Fotó: MTI, archív
Hirdetés

Sebastian Kurz szerint az Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) folytatott, májusban felbomlott kormánykoalíció „tartalmi szempontból nagyon jól működött, annak ellenére is, hogy neki sokat kellett kiállnia”. Kategorikusan kizárta ugyanakkor a politikus, hogy ismét miniszteri tárcát adna Herbert Kickl volt belügyminiszternek.

A volt kancellár óvott ugyanakkor egy esetleges balközép kormánytól. „Ha többségbe kerülnek a baloldali pártok, akkor várhatóan kihasználják majd a helyzetet, még akkor is, ha az ÖVP a legerősebb párt Ausztriában; ezt az elkövetkező hetekben szeretném megakadályozni” – vélekedett.

Szó esett még a műsorban többek között a nyugdíjrendzserről; Kurz szerint a jól működő nyugdíjrendszer előfeltétele a nyugdíjkorhatár emelése.

Az igazságszolgáltatás és a szövetségi hadsereg költségvetésének emeléséről Kurz kevésbé nyilatkozott bizakodóan. Elismerte, hogy minden tárcavezető magasabb költségvetést szeretne kiharcolni; felhívta ugyanakkor a figyelmet a reformok megvalósítsának fontosságára.

A műsorkezdés előtt néhány órával a Falter c. hetilap – belső dokumentumoikra hivatkozva – arról számolt be, hogy az ÖVP a kampánypénzeket a folyó kiadások közé sorolta, és ezáltal elrejtette a könyvelésében. Eszerint a párt a parlamenti választásokon csaknem kilencmillió euró kiadással számolt; ebből azonban csak 6,35 milliót vallottak be. Sebastian Kurz cáfolta az állításokat, szerinte a cikk részben hamis állításokat tartalmaz.

Az ORF közszolgálati televízióban augusztus 5-e óta hétfő esténként hetente mutatkoztak be a parlamenti választásokon induló pártok csúcsjelöltjei. A legnézettebb a Sebastian Kurz volt kancellárral készült beszélgetés volt, ezt 1,082 millióan látták. A Szociáldemokrata Párt (SPÖ) vezetője, Pamela Rendi-Wagner 855 ezer nézővel a második legnézettebb politikus, a harmadik legnépszerűbb pedig Norbert Hofer FPÖ-listavezető, a vele készült beszélgetést 829 ezren látták.