Fotó: MTI/AP/APA/Helmut Fohringer
Hirdetés

A munkavállalók adóterheinek csökkentését, a gazdaság tehermentesítését, a klímavédelem, a digitalizáció és regionalizáció fejlesztését nevezte Kurz a három leglényegesebb teendőnek. A kancellár úgy vélekedett, mindezekre azért van szükség, hogy több maradjon az emberek zsebében, hogy megmaradjanak a munkahelyek, illetve újak jöjjenek létre; éppen ezért már az elkövetkező napokban tárgyalnak a megvalósítás részleteiről – tette hozzá.    

„Közös eredménynek” nevezte, hogy a koronavírus-járvánnyal összefüggő számok változatlanul alacsonyak; naponta kevesebb mint százan fertőződnek meg koronavírussal. Ez Európában és világviszonylatban is „abszolút rekord” – tette hozzá. Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy ez nem jelenti azt, hogy „nyugodtak hátradőlhetünk”, az újranyitás ugyanis egyidejűleg magában hordozza annak a veszélyét, hogy ismét magasra szöknek a számok – figyelmeztetett.    

Ausztriában az elmúlt 24 órában kevesebb mint ötven ember koronavírus-tesztje lett pozitív; eddig összesen 15 352-en fertőződtek meg koronavírussal. Közülük 12 779-en gyógyultak meg; az aktív betegek közül 517-et kórházban ápolnak, és 131-en vannak az intenzívosztályon. A betegség okozta szövődményekbe 580-an haltak bele.

Korábban írtuk