Fotó: ShutterStock.com, illusztráció
Fotó: ShutterStock.com, illusztráció
Hirdetés

A hazájában tavaly január óta a Zöldekkel kormányzó Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke egy német lapkiadó vállalat, a Weimer Media Group rendezvényén egy pódiumbeszélgetésen kiemelte, hogy kormányának fő vállalkozása a gazdasági és társadalmi alrendszerek ökológiai alapú – az éghajlat és a környezet védelmére törekvő – átalakítása a gazdasági versenyképesség, a munkahelyek és a jólét megőrzése mellett.

A két párt ugyan nagyon különböző, és vannak vitáik, de céluk közös, és ha elérik, az Ausztriában kipróbált kormányzati együttműködési forma „sikermodell lehet más országoknak is” – mondta Sebastian Kurz.

A szeptemberi németországi szövetégi parlamenti (Bundestag-) választásig sok idő van még hátra, és a választók döntésétől függ majd, hogy miként alakulnak az erőviszonyok, de – a pártok hagyományos színei (CDU/CSU: fekete, Zöldek: zöld) alapján elnevezett – „fekete-zöld koalíció természetesen egy lehetséges felállás, és valószínűleg jó lenne Németországnak” – fejtette ki az osztrák kancellár.

Sebastian Kurz a lapkiadó névadó társtulajdonosával, Wolfram Weimer publicistával a vállalat Freiheitspreis der Medien (a sajtó szabadságdíja) elnevezésű elismerésének átvétele után folytatott beszélgetésen arról is szólt, hogy szerinte nem fenyegeti a széthullás veszélye a Nagy-Britannia távozása után már csak 27 tagállamból álló Európai Uniót (EU).

Korábban írtuk

Az EU fennmarad, a kérdés csak az, hogy mennyire lesz sikeres – húzta alá az osztrák kormányfő. A többi között rámutatva arra, hogy a világ tíz legértékesebb vállalata közül egyik sem EU-s székhelyű, kifejtette, hogy a világ több térsége egyre inkább lehagyja az EU-t, ezért iparkodni kell, és legfőképp a gazdaság ökológiai alapú modernizálására kell törekedni.

Az EU-nak fel kell hagynia a „köldöknézéssel”, és tudomásul kell vennie, hogy versenyképesség nélkül nem őrizheti meg életminőségét, jólétét, és sikeresnek kell lennie azért is, mert „tartozunk ennyivel a demokráciának”.

„A demokrácia és a liberális jogállam nemzetközi tisztelete hosszabb távon csak akkor marad meg, és csak akkor marad sok-sok ember vágya a világ más részein, ha kéz a kézben jár a gazdasági sikerrel, az életminőséggel és legalábbis szerény jóléttel” – húzta alá Sebastian Kurz.

A Weimer Media Group díját a véleményszabadság, a politikai párbeszéd és a demokrácia ügyének előmozdításában kiemelkedő érdemeket szerzett közéleti személyiségeknek ítélik oda. Korábban mások mellett Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság előző elnöke és Christian Lindner, a liberális német Szabad Demokrata Párt (FDP) kapta meg.

Sebastian Kurzot görög kormányfő kollégája, Kiriakosz Micotakisz méltatta. Videóüzenetében a többi között kiemelte, hogy az osztrák kancellár a mindenki javát szolgáló reformok elkötelezett híve, és rámutatott, hogy Sebastian Kurz az egyetlen kormányfő az EU-ban, aki egy jobbközép-balközép koalíciót vezet, és az osztrák kormány az egyetlen az EU-ban, amelyben többségben vannak a nők.