Fotó: shutterstock.com, illusztráció. Készítette: bekulnis
Hirdetés

Ezen értékelés szerint tavaly 18 százalékkal nőtt a célzottan zsidók ellen elkövetett támadások száma a megelőző évhez képest, 2020 első néhány hónapjában pedig további emelkedés volt látható. Az Egyesült Államokban és Európában bizonyos szélsőjobboldali politikusok és ultrakonzervatív lelkészek zsidók elleni hangulatkeltésre használják fel az egészségügyi válságot, illetve az annak következtében előálló gazdasági nehézségeket.

„A Covid-19-világjárvány kezdete óta jelentősen erősödnek azok a vádak, amelyek szerint a zsidók – egyénenként és kollektíven – állnak a vírus terjedése mögött, vagy legalábbis közvetlenül profitálnak belőle” – közölte Móse Kantor, az Európai Zsidó Kongresszus elnöke.

„A használt nyelvezet és ábrázolások nyilvánvalóan mutatják a középkori +vérvádak+ újjáéledését, amikor zsidókat gyanúsítottak betegségek terjesztésével, kutak megmérgezésével vagy a gazdaság irányításával” – hangsúlyozta.

Hozzátette, hogy válság idején sokan keresnek bűnbakokat, és határozott fellépésre szólította fel a nemzetközi közösség vezetőit az egyre növekvő szélsőségesség ellen.

A jelentés szerint 2019-ben 456 súlyos, zsidók elleni erőszakcselekményt jegyeztek fel, ez a szám 2018-ban 387 volt. Tavaly heten haltak meg antiszemita támadásban.

Nagy-Britanniában 122, az Egyesült Államokban 111, Franciaországban és Németországban 41, Ausztráliában 33 súlyos incidenst regisztráltak.

A Tel-avivi Egyetem Kantor Európai Zsidóság Kortárs Tudományok Központja minden évben jelentést tesz közzé az izraeli holokauszt-emléknap előtt.