Fotó: ShutterStock/LukeOnTheRoad, illusztráció
Hirdetés

Mario Draghi kijelentette: „nagy hiba, ha az olaszok egy része nem oltatja be magát, és ugyanilyen nagy hiba a védőoltás második dózisának kihagyása”.

A vakcinázás folytatására szólította fel a felnőtt lakosságot a miniszterelnök Roberto Speranzával  egészségügyi miniszterrel és Francesco Paolo Figliuolo járványbiztossal közösen tartott sajtótájékoztatón.

Mario Draghi hangoztatta, hogy a tinédzserek oltásánál is jelentősebb az 50 év felettiek vakcinázása, mivel ez a korosztály betegszik meg leginkább a vírustól.

A miniszterelnök több millióra tette azok számát, akik továbbra is nemet mondanak a védőoltásra. Az utóbbi egy hétben több mint tíz százalékkal csökkent az oltási kedv a korábbi héthez képest, ami a járványkorlátozások oldásával is magyarázható.

Korábban írtuk

A járványbiztos által felsorolt számok szerint a nyolcan év felettiek 92 százaléka, a hetven év felettiek 86 százaléka és a 60 év felettiek 79 százaléka kapott eddig legalább első dózist. A hatvan és hetven év közöttiek sorában mintegy 2,8 millióan vannak, akik eddig egyetlen oltást sem vettek fel. A járványbiztos elmondta, hogy a tartományok július közepéig nyilvántartást állítanak össze a vakcinázásra nem jelentkezők pontos területi megosztásáról.

Az egészségügyi hatóságok már korábban attól tartottak, hogy az oltási kedv egy bizonyos plafon elérése után lelassul. Péntek estig több mint 44 millió olasz vette már fel az oltást, köztük több mint 15 millióan a második dózist is, vagyis az átoltottság még nem érte el a 28 százalékot.

 A vakcinázás ütemét lassítja, hogy az olasz gyógyszerügynökség (Aifa) többször engedélyezte, majd többször nem tanácsolta az AstraZeneca oltóanyag hatvan év alatti beadását. Így az első dózis AstraZeneca után – hatvan év alatt – a másodikat más oltóanyaggal biztosítják. Ezért a brit-svéd vakcinával beoltott hatvan év alattiak már nem jelentkeznek második dózisra a vegyes vakcinázástól tartva. Mario Draghi kijelentette, hogy a különböző oltóanyaggal felvett első és második dózis működik. Hozzátette, hogy ő is így oltatja be magát:

Roberto Speranza egészségügyi miniszter bejelentette, hogy visszaállították az ötnapos karanténkötelezettséget az Egyesült Királyságból érkezők számára, és az intézkedés az átoltottakra is vonatkozik.

Június 21-től egész Olaszország úgynevezett fehér zónába kerül át, ami a járványkorlátozások feloldását jelenti, többek között az esti kijárási tilalom eltörlésével. Egyedül Valle d’Aosta régió lesz még sárga besorolású.

A szájmaszk használata egyelőre szabad téren is kötelező marad, kivéve Alto Adigét, amely önálló tartományként már eltörölte azt.