Fotó: shutterstock.com (illusztráció)
Hirdetés

Ugyancsak 15 százalék alatti növekedés ment végbe péntekről szombatra, előzőleg viszont napokig jóval nagyobb, 30 százalék körüli és egyre gyorsuló ütemű növekedést regisztráltak.

A vírus okozta betegségben (Covid-19) elhunytak száma 68-ról 84-re emelkedett. Egy nappal korábban ennél nagyobb számban és mértékben, 20 fővel emelkedett a halottak száma.

A növekedési ütemének mérséklődése összefüggésben lehet a hét eleje óta bevezetett korlátozásoknak, amelyek az emberek egymás közötti közvetlen, fizikai kapcsolatainak csökkentésére szolgálnak, annak érdekében, hogy ne tudjon terjedni a vírus.

A korlátozások szigorúsága tartományonként változó. Bajorország és Saar-vidék kormánya a legszigorúbb, a hét végén bevezetett szabályok szerint az emberek csak nyomós okból hagyhatják el otthonukat. Máshol a közterületi gyülekezés szabályait szigorították, Baden-Württembergben például legfeljebb három fő tartózkodhat egy csoportban közterületen, és akár 25 ezer euró pénzbüntetés vagy egy évig terjedő szabadságvesztés jár a szabályszegőknek.

A szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetői egy telefonkonferencián tekintik át, hogy milyen intézkedésekre lehet még szükség a járvány lassításához.

Az országos tudományos akadémia szerepét betöltő Leopoldina (Leopoldina – Nationale Akademie der Wissenschaften) a tanácskozás elé időzített rendkívüli állásfoglalásában sürgette, hogy a következő három hétre országszerte a lehető legnagyobb mértékben állítsák le az életet. Mindent be kell zárni, amit csak lehet, és korlátozni kell az emberek mozgását, hogy a kórházi ellátásra szoruló betegek számának emelkedése ne feszítse túl a rendszer teljesítőképességét.

Az úgynevezett Shutdown ideje alatt fel kell készülni a következő szakaszra, a célzottabb intézkedések időszakára, amelyben minden eddiginél szélesebb körben kell majd koronavírus-tesztet végezni a fertőzésgyanús esetekben és az ország területére belépőknél, és folyamatosan ellenőrzés alatt újra be kell indítani a gazdaság és a társadalom egyes kiválasztott területeinek működését – javasolják a Leopoldina szakértői.