Hirdetés

„Értesüléseink szerint mintegy 200, ukrán területen kiképzett szélsőséges tartózkodik jelenleg a Belarusz Köztársaságban” – mondta az orosz diplomácia vezetője. Lavrov „megerősített értesülésekre” hivatkozva azt mondta, hogy az ukrán szélsőséges szervezetek közül a Sztepan Bandera nevét viselő Trizub (az ukrán címer háromágú szigonyának neve), az Sz14 (Szics), a Nemzeti Hadtest és a Jobboldali Szektor foglalkozik „radikális cselekmények kiprovokálásával” és finanszírozásával Minszkben és Fehéroroszország más városaiban.

Lavrov szerint a kiképzőtáborok Voliny (Volhínia) és Dnyipropetrovszk megyében működnek. Az orosz tárcavezető elítélte a fehérorosz vezetésre más államok által – az ellenzék támogatásával párhuzamosan – gyakorolt nyomást, beleértve a külső közvetítői szerepvállalás „erőltetését” is. Elvetette az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) által felajánlott közvetítés lehetőségét, azt hangoztatva, hogy a szervezet „mély válságban” van, és még a fehérorosz elnökválasztás nemzetközi megfigyelésére vonatkozó kötelezettségének is „képtelen volt eleget tenni”.

Mint mondta, Moszkva meg fogja akadályozni, hogy a multilaterális szervezeteket „provokációra” és a fehérorosz belügyekbe való beavatkozásra használják fel. Leszögezte, hogy az orosz fél nem fogja kezdeményezni a fehérorosz ügyek megvitatását nemzetközi fórumokon. A NATO és az EU Fehéroroszországgal kapcsolatban kiadott nyilatkozatait „destruktívnak” minősítette. Kifogásolta, hogy az atlanti szövetség „megnövelte aktivitását” a fehérorosz határok közelében, amelyek egyúttal az orosz-fehérorosz szövetségi állam határai is.

Hozzátette, hogy Moszkva elismeri az augusztus 9-én megtartott fehérorosz elnökválasztás eredményét, és kifejezte reményét, hogy párbeszéd útján sikerül majd stabilizálni a helyzetet az országban. Perspektivikusnak nevezte az Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök által kezdeményezett alkotmányreformról folytatandó nemzeti párbeszédet.

Korábban írtuk

Elvetette annak lehetőségét, hogy Moszkva tárgyalásokba bocsátkozzon a fehérorosz ellenzéki Koordinációs Tanáccsal – ahogy az utóbbi ezt a minszki orosz nagykövetségen keresztül kezdeményezte -, mint mondta, „mindaddig, amíg a testületnek nem lesz a fehérorosz jogszabályoknak megfelelő törvényes státusa és világos programja”. Elismerte, hogy Moszkva más országokban tárgyal az ellenzékkel, ha az a törvényesség keretei között működik. Lavrov a Koordinációs Tanács néhány tagját orosz- és államszövetség-ellenesnek minősítette. Makej aszimmetrikus választ helyezett kilátásba a Fehéroroszország ellen a balti államok által meghirdetett szankciókra.