Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek
Hirdetés

A rendőrség a Gólyafészek nevű szabadidőközpont építésének 50 millió koronás európai uniós támogatása ügyében az európai uniós pénzek jogosulatlan megszerzésével gyanúsította a cseh kormányfőt és több rokonát.

Idén áprilisban azzal zárták a vizsgálatot, hogy csalás történt az uniós támogatásokkal, a rendőrség ezért vádemelést javasolt az érintettek – Babis, valamint Babis felesége, fia és sógora, s további három személy – ellen.

A büntetőeljárás leállítását Martin Erazim prágai főügyész most azzal indokolta, hogy a bizonyítási eljárás során arra következtetésre jutottak: a Gólyafészket építtető cég a kérdéses időszakban megfelelt az uniós pályázatban szereplő kis- vagy középvállalati kritériumoknak, ahogy azt írásbeli nyilatkozatukban is állították.

„Az igazságügyi szervek korábban ezt az állítást valótlannak tartották, ezért indították el a bűnvádi eljárást” – magyarázta Erazim a prágai ügyészség honlapjára feltett közleményben.

Döntését az eljárási szabályok szerint megküldik Pavel Zemannak, a Cseh Köztársaság főügyészének, aki három hónapon belül még érvénytelenítheti azt, amennyiben törvénytelenség merül fel az ügyben.

Andrej Babis a kezdetektől fogva tagadja, hogy visszaélés történt volna az európai uniós pénzekkel. Úgy vélekedett, hogy politikai kampányról van szó, amelynek célja eltávolítani őt a politikai életből.

A Gólyafészek-ügy lényege: a szabadidőközpontot építtető cég, a ZZN Agro Pelhrimov korábban az Agrofert holdinghoz tartozott, amelynek egyetlen tulajdonosa Andrej Babis volt. A szabadidőközpont építésekor, 2007-ben a cég részvénytársasággá alakult, és ismeretlen tulajdonba került. A rá következő évben, 2008-ban kisebb vállalkozásként jogosultságot szerzett az ilyen vállalatok számára kiírt EU-támogatásra. Amennyiben a Gólyafészek az Agrofert része maradt volna, nagyvállalatként nagy valószínűséggel nem kapott volna uniós támogatást. A cég a pályázatban megszabott határidő letelte után ismét az Agrofert része lett. Az építtető cég utódja, az Imoba 2018 júniusában már visszafizette az államnak az 50 millió koronás (650 millió forint) támogatást.