Fotó: shutterstock, archív. Készítette: Mateusz_Szymanski
Hirdetés

Lech Walesa, a Szolidaritás független szakszervezet egyik alapítója a Polgári Platform (PO) által vezetett választási koalíció vasárnapi varsói kongresszusán árulónak nevezte az előző nap végső nyugalomra helyezett Kornel Morawieckit, a Harcoló Szolidaritás radikális antikommunista szervezet legendás alapítóját, a szejm volt korelnökét, a lengyel miniszterelnök apját.

Az ellenzéki múlt megítélésében közte és Kornel Morawiecki között fennállt nézeteltérésekre utalva, Walesa azt mondta: keresztény módon megbocsátott az elhunytnak. Egyúttal kifogásolta, hogy a lengyelek hősként tisztelik Morawieckit. Arról, hogy az 1981-ben kihirdetett lengyelországi hadiállapot idején, amikor a Szolidaritás illegalitásba kényszerült, Kornel Morawiecki megalapította az egyébként szigorú konspirációban működő Harcoló Szolidaritást, Walesa kijelentette: „Mi is volt ez? Árulás, uraim. Áruló volt, ez az igazság.”

Kijelentését szégyenletesnek minősítették a kormányzó Jog és Igazságosság politikusai (PiS), kifogásolva azt is, hogy a KO kongresszusán Walesa tapsot aratott a különben más témákról is szóló beszédéért.

Az ellenzéki politikusok is elhatárolódtak Walesa szavaitól. Legutóbb kedden a KO kormányfőjelöltje, Malgorzata Kidawa-Blonska azt mondta: nagyon fájdalmasan érintette őt Walesa szóhasználata. Egyúttal megjegyezte: Walesáról „különféle dolgokat mondanak”, ezért megérti, hogy a volt elnök „kötelességének tarthatja, hogy jogaiért és méltóságáért harcoljon”. Kidawa-Blonska ezzel feltehetőleg azokra, a lengyel Nemzeti Emlékezet Bizottsága (IPN) vizsgálata során megerősített vádakra utalt, amelyek szerint Walesa együttműködött a kommunista belbiztonsági szervekkel.

Kommentárok szerint a KO politikusainak elhatárolódása ellenére Walesa kijelentése magasabb választási részvételre ösztönözheti a PiS szavazóit. Bár az eddigi felmérések is arra vallottak, hogy a PiS újból abszolút parlamenti többségre tehet szert, a valódi választási eredmények az egyes szavazótáborok választási hajlandóságától is függenek, ez pedig a PiS választói között Walesa nyilatkozata után növekedni látszik – mutat rá többek között Marcin Palade politológus.

Lech Walesa keddi Twitter-bejegyzésében közölte: tekintettel a legutóbbi felmérésekre, „arra kéri a PO-t, hogy oldják fel őt a korábbi ígéretétől, miszerint rájuk szavaz”. Közölte, hogy adott helyzetben egy másik, a Lengyel Parasztpárt által vezetett ellenzéki választási szövetségre szavaz majd. Hogy konkrétan milyen felmérésekre gondol, azt Walesa nem fejtette ki a bejegyezésben.

A KO-nak az is árthat, hogy a közszolgálati hírtévében közzétett kompromittáló hangfelvételek miatt vasárnap lemondásra kényszerült a PO parlamenti frakcióvezetője, Slawomir Neumann. A felvételeken Neumann egyes bűncselekményekkel gyanúsított PO- politikusoknak a párt által a bírósági eljárásokban is nyújtandó védelméről beszélt, úgy fogalmazva, hogy amíg ezek a politikusok a PO tagjai, a párt megvédi őket, és a bíróságok is nekik kedveznek majd.