Fegyverhasználatra oktatnak polgári személyek a nyugat-ukrajnai Lvivben 2022. március 5-én. MTI/AP/Felipe Dana
Hirdetés

FRISSÍTVE: 2022. 03. 13. 13:37

Ez volt eddig a legnyugatibb célpont Oroszország Ukrajna elleni háborújában. A lengyel határtól mindössze 30 kilométerre van a támaszpont, amely gyakorlótér, nemzetközi békefenntartó és biztonsági központ, és NATO-kiképzők gyakran jártak ott. Az ukrán hatóságok szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy külföldi kiképzők voltak-e ott a támadás idején is. Az ukrán védelmi minisztérium közölte, hogy vizsgálja a körülményeket és a károkat.

Makszim Kozickij lvivi kormányzó azt mondta: az orosz harci gépek körülbelül 30 rakétát lőttek ki a támaszpontra, amelyek közül többet elfogott az ukrán légvédelem.

A Reuters egyik helyszíni tudósítója közölte, hogy 19 mentőautó tart a helyszínre.

A 360 négyzetkilométer területű gyakorlótér Ukrajna egyik legnagyobbja. A NATO-val közös gyakorlatait mindig ott tartotta meg, a legutóbbi tavaly szeptemberben volt. A helyi média úgy tudja, az összes külföldi oktató februárban elhagyta a bázist, de felszereléseiket nem vitték magukkal.

Korábban írtuk

Egy meg nem nevezett NATO-tisztségviselő megerősítette a Reuters szerint, hogy a szövetség országaiból nem tartózkodtak kiképzők a támaszponton. Azt nem tudni, hogy nem NATO-tagországból voltak-e ott a támadás idején – tette hozzá a hírügynökség.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes éppen szombaton figyelmeztetett, hogy az Ukrajnának a nyugati országok által szállított fegyvereket mind legitim célpontnak tekintik.