Klaus Müller a Handelsblatt című üzleti lapban közölt interjúban kiemelte: továbbra sem lehet tudni, hogy sikerül-e átvészelni a fűtési szezont a földgázellátás korlátozása nélkül, mert legfeljebb másfél hétre lehet előrejelzést készíteni a fogyasztásról. Ez elsősorban az időjárási előrejelzések bizonytalanságából fakad. Ugyancsak fontos tényező az időjárással összefüggésben a háztartások fűtési fogyasztási magatartása és a szomszédos országok, főleg Franciaország és Lengyelország ellátási helyzete.

Hirdetés

Mindhárom tényező igen bizonytalan, alakulása nehezen jelezhető előre, ezért a gázhiány fellépéséről csak akkor lehet tudomást szerezni, ha már „feltartóztathatatlan” – fejtette ki Klaus Müller. Mint mondta, az ellátási helyzet hullámszerű alakulására lehet számítani, vagyis „gázhiány keletkezik hol itt, hol ott, esetleg egész Németországban, aztán elmúlik, majd visszatér”. Hozzátette: nem lehet felmérni, hogy melyik térségben léphet fel először hiány, az viszont biztos, hogy „ha nagyon hideg lesz a tél, akkor bajban leszünk”. Ugyanakkor a gáztározók magas töltöttségi szintje révén lehet „időt nyerni”, felkészülni a nehézségekre.

Elmondta, hogy az utóbbi hónapokban kifejlesztettek egy platformot, amellyel októbertől napi szinten követhető a 2500 legnagyobb ipari fogyasztó földgázfelhasználása. Ezekre a vállalatokra jut az ágazat fogyasztásának csaknem kétharmada, 64 százaléka. Kifejtette: az iparban a legutóbbi, augusztusi adatok szerint 22 százalékkal csökkent a felhasználás az egy évvel korábbihoz képest. Ez részben technikai újításoknak, részben a más energiahordozóra áttérésnek tulajdonítható, de a termelés leállításának is, ami „értékteremtési veszteség”.

A lakossági földgázfogyasztásról még kevés az adat, mert éppen csak kezdődik a fűtési szezon. Mindenesetre az utóbbi napokban „nagyobb volt a gázkiáramlás, mint reméltem”, és ez a meleg és a magas üzemanyagárak miatt „nagyon meglepett” – emelte ki a Bundesneztagentur vezetője, hozzátéve: a magyarázat az lehet, hogy a tulajdonosok, bérlők, ingatlankezelők még nem foglalkoztak a fűtési rendszer beállításával, vagyis még minden ugyanúgy működik, mint tavaly ősszel, ami azt jelenti, hogy egy bizonyos hőmérsékletnél reggel automatikusan elindul a fűtés.

Korábban írtuk

Ez „figyelmeztető jel, valaminek sürgősen történnie kell” – mondta a hatóság vezetője. Hangsúlyozta, hogy ugyan továbbra is a földgázhiány elkerülésére összpontosítják erőiket, felkészülnek „a lehető legrosszabb esetre”, a fogyasztás korlátozására is. Az úgynevezett védett fogyasztók, köztük a háztartások elsőbbséget élveznek az ellátásban, a vállalatok esetében pedig az az alapelv, hogy a korlátozás a lehető legnagyobb mértékben javítsa az ellátási helyzetet és a legkisebb kárt okozza.

Mint mondta, „világos, hogy a piacgazdasági modellt nemigen tudjuk helyettesíteni”. Nehéz döntések mindig lesznek, mindenkinek kedvező döntést pedig nem lehet hozni hiány közepette – mondta Klaus Müller. Németországot azért fenyegeti földgázhiány, mert az eddigi legnagyobb szállító, Oroszország visszafogta exportját, annak ellenére, hogy a területet nem érintik az Ukrajna elleni háborúja miatt elrendelt európai uniós büntetőintézkedések.

A Bundesnetzagentur csütörtöki kimutatása szerint a Németországba irányuló orosz gázszállítás továbbra is igen jelentősen elmarad az utóbbi években megszokott szinttől. Így teljesen leállt a szállítás az Oroszországot Németországgal összekötő Északi Áramlat-1 vezetéken, amelyen június elején még 1800 gigawattórának (GWh) megfelelő mennyiség érkezett napi szinten. Az Ukrajna-Szlovákia-Csehország útvonalon érkező orosz gáz mennyisége nagyságrendekkel csökkent a június eleji 600 GWh-hoz képest, a német-cseh határon fekvő Waidhaus mérőállomáson regisztrált adatok szerint a 200 GWh-t sem éri el.

Ugyanakkor a felkészülés a fűtési szezonra így is halad, a tározók töltöttsége 88,49 százalékos a csütörtöki mérések szerint. Ez jóval nagyobb a tározók üzemeltetéséről szóló gazdasági miniszteri rendeletben rögzített mértéknél. A rendelet szerint október elejére 85 százalékra, november elejére 95 százalékra kell feltölteni a tározókat.