Fotó: MTI/Mohai Balázs, archív, illusztráció
Hirdetés

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az MTI-hez is eljuttatott rendelkezésében azt kéri, hogy a szertartások során a papság és a hívek „gondosan tartsák meg a mindenkori állami előírásokat”.

A bíboros kéri, hogy a hívek tartsanak egymástól másfél méteres távolságot, viseljenek maszkot, a papok és a liturgiában segédkezők a szentmise előtt és után fertőtlenítsék a kezüket.

A szenteltvíztartók továbbra is üresek maradnak, a szentáldozás kizárólag kézbe adással történik. Perselyezni, adományt gyűjteni csak a mise végén lehet – írta.

Korábban írtuk

Erdő Péter továbbra is felmentést ad a főegyházmegye területén élő híveknek a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól, és érvényben marad „a több gyónónak egyéni bűnvallomás nélkül adható általános szentségi feloldozás lehetősége is. Aki azonban így feloldozásban részesül, az később, a legközelebbi egyéni gyónás során tartozik bűneit megvallani” – fogalmaz.

A bíboros kitér arra: „ezek a felmentések és óvatossági rendelkezések különösen is az idősek és gyenge egészségűek védelmét szolgálják, akikért továbbra is fokozott felelősséggel tartozunk”.

Erdő Péter hozzáteszi: ahol van rá lehetőség, ott folytassák a szentmisék online közvetítését„.

A Székesfehérvári Egyházmegyében Spányi Antal megyés püspök rendelkezése szerint hétfőtől a hétköznapi szentmisék bemutathatók hívek részvételével, a vasárnapi szentmisékről a püspök jövő hét pénteken fog rendelkezni – olvasható az egyházmegye honlapján.

Indoklása szerint a hétköznapi szentmiséken nincs annyi ember, hogy az járványügyi kockázatot jelentene, és az ”istentiszteletek hétköznapi elkezdése biztosítani tudja a hívek fokozatos lelki visszatérését a templomokba és a hívő közösségekbe„.

A Váci Egyházmegyében hétfőtől a hétköznapi és a vasárnapi szentmisék is megtarthatók hívek jelenlétével – olvasható Marton Zsolt váci megyés püspök rendelkezésében, amelyet az egyházmegye honlapján tett közzé.

A püspök ugyanakkor kéri az időseket és a betegeket, akik veszélyeztetve érzik magukat vagy hozzátartozójukat, saját és mások védelmében fontolják meg a misén való részvételt. ”A többiek számára a vasárnapi szentmisén való részvétel ismét kötelező, az erre vonatkozó korábbi felmentés megszűnik„.

Marton Zsolt a 200 résztvevő feletti szabadtéri miséket továbbra sem engedélyezi.