A hetek óta belső feszültségekkel küzdő négypárti szlovák kormánykoalíció legkisebb pártja, a liberális Emberekért elnöke, Veronika Remisová a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek Kolíková lemondásáról nyilatkozva azt mondta: ez a miniszter asszony személyes döntése volt. Remisová, aki a miniszterelnök-helyettesi posztot is betölti, hozzátette: pártja továbbra is részese akar maradni a koalíciónak, de amennyiben azt fogja látni, hogy a koalíción belüli helyzet rendezését célzó tárgyalások „nem vezetnek sehova” , ő is beadja lemondását.

Hirdetés

A szlovák kormánykoalíción belül hetek óta feszült a helyzet az egyes pártoknak a járványkezelésről alkotott – részben különböző – elképzelései, illetve a posztjáról hétfőn lemondott gazdasági miniszter, Richard Sulík és Igor Matovic kormányfő személyes konfliktusai miatt is. A helyzet azután mérgesedett el még inkább, hogy a kormányfő a koalíció két kisebb, liberális pártjának – a Sulík vezette Szabadság és Szolidaritásnak (SaS), illetve az Emberekért pártnak – ellenében úgy döntött, hogy Szlovákia vásárol az orosz Szputnyik V vakcinából. Azóta gyakorlatilag folyamatos az SaS és az Emberekért – a kormányfő távozását célzó – nyomásgyakorlása.

A koalíció liberális pártjai először Marek Krajcí egészségügyi miniszter lemondását követelték, majd miután – a legnagyobb kormánypárt, a centrista, Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) által jelölt – miniszter távozott, a koalíción belüli viszonyok rendeződését Igor Matovic kormányfő távozásához és a kormány átalakításához kötötték.

Igor Matovic vasárnap jelentette be, hogy hajlandó lemondani a kormányfői posztról és más posztot betölteni a kormányban, ha a távozását leghangosabban követelő liberálisok eleget tesznek korábbi ígéreteiknek, hogy távoznak két minisztérium éléről és két parlamenti posztról is. Matovic lemondásának további feltételéül szabta azt is, hogy a koalíció ossza újra a miniszteri posztokat. Ez utóbbit az SaS elnöke, Richard Sulík hétfőn elutasította, ám bejelentette: távozik az általa vezetett gazdasági minisztérium éléről. Mária Kolíková igazságügy-miniszter volt a másik kormánytag, akinek lemondását a kormányfő kérte.

Korábban írtuk

A jelenlegi kormánykoalíció a parlamentben akkor is megőrizné többségét, ha a három kisebb kormánypárt bármelyike kilépne a koalícióból, két párt kilépése esetén azonban már elveszítené azt. A koalíció legnagyobb pártja, az OLaNO többször is egyértelműen kiállt a párt elnöke, Igor Matovic mellett.

A koalíció második legerősebb pártja, a jobbközép Család vagyunk (Sme rodina) korábban néhány szociális intézkedéshez kötötte maradását a koalícióban, és – úgy tűnik – ezekben sikerült megegyezniük. A Család vagyunk elnöke, Boris Kollár ugyanakkor kedden bejelentette: nem szabad tovább húzni a koalíciós válságot, s ha nem sikerül megegyezni a jövő hét végéig, előfordulhat, hogy előrehozott választásokra kerül sor. Kollár a két kisebb liberális pártra célozva rámutatott: legalább két olyan koalíciós párt van, amelyik azt deklarálja, hogy nem akar előrehozott választást, ugyanakkor minden megtesz azért, hogy mégis arra kerüljön sor.