Fotó: MTI/EPA/Andy Rain (illusztráció)
Hirdetés

A konzervatív párti brit kormányfő menesztette mások mellett Andrea Leadsomot az üzleti ügyek minisztériumának éléről, Julian Smith-t, az észak-írországi ügyek eddigi miniszterét és Theresa Villiers-t, aki a környezetvédelmi tárcát vezette.

Johnson felmentette Esther McVey-t a lakásügyi miniszteri posztról.

A Downing Street csütörtök délután bejelentette, hogy Dominic Raab külügyminiszter, Priti Patel belügyminiszter és Robert Buckland igazságügyi miniszter megtartja jelenlegi tisztségét.

Komoly meglepetés ugyanakkor Sajid Javid távozása a pénzügyminiszteri tisztségről. Az előzetes várakozások szerint az átalakítás Javid kormányzati pozícióját sem fenyegette, ám a pénzügyi tárca vezetője – aki mindössze 204 napot töltött a poszton – délután maga jelentette be, hogy távozik a kormányból.

A BBC közszolgálati médiatársaság kormányforrásokból származó értesülése szerint Johnson felajánlotta Javidnak, hogy megtarthatja posztját, de ennek fejében azt követelte, hogy Javid menessze tanácsadói stábjának minden tagját.

Erre az eddigi pénzügyminiszter nem volt hajlandó, a BBC forrásai szerint azzal az érvvel, hogy „önmagát valamennyire is becsülő miniszter” ilyen feltételeket nem fogadhat el.

Sajid Javid távozása a csütörtöki kormányátalakítás messze legnagyobb horderejű mozzanata.

Az 50 éves, Manchesterben született Javid az előző brit miniszterelnök, Theresa May kormányában először az önkormányzatokért és helyi közösségekért felelős miniszteri tisztséget töltötte be, majd 2018 áprilisától belügyminiszter volt.

Korábban, még Theresa May elődje, David Cameron miniszterelnökségének idején a kulturális, média- és sportügyi minisztériumot, illetve az üzleti ügyek minisztériumát is vezette.

Boris Johnson tavaly júliusban nevezte ki Javidot pénzügyminiszternek, miután a pénzügyi tárca addigi vezetője, Philip Hammond – aki nem értett egyet Johnson Brexit-stratégiájával – lemondott.

Az elmúlt hónapokban számos alkalommal lehetett hallani arról, hogy komoly feszültségek támadtak Javid és Johnson rendkívül befolyásos politikai főtanácsadója, Dominic Cummings között, elsősorban azért, mert Javid – tanácsadóira hallgatva – nem támogatta feltétlenül Johnson expanzív – vagyis adócsökkentésre és egyidejű kiadásnövelésre irányuló – költségvetési célkitűzéseit.

A Downing Street csütörtök délutáni bejelentése szerint Sajid Javidot az eddigi pénzügyminiszter-helyettes, Rishi Sunak követi a miniszteri tisztségben.

Paul Dales, az egyik legnagyobb londoni központú globális pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, a Capital Economics brit gazdasági ügyekkel foglalkozó főközgazdásza csütörtök délutáni helyzetértékelésében kiemelte azt a véleményét, hogy Javid távozása és Sunak kinevezése a cég által eddig vártnál is nagyobb növekedési hajtóerőt adó új költségvetési politika meghonosítását jelentheti.

Dales hangsúlyozta: Rishi Sunak eddigi parlamenti szavazásai arra vallanak, hogy az új pénzügyminiszter nézetei közelebb állnak Johnson és Cummings elképzeléseihez, mint Javid költségvetési alapállása.

Sunak alsóházi szavazásaiból arra is következtetni lehet, hogy a pénzügyi tárca csütörtökön kinevezett vezetője elszánt Brexit-párti politikus, emellett támogatja a társasági és a tőkejövedelmi adó csökkentését, azt pedig maga is jelezte, hogy híve az infrastrukturális beruházásoknak – fejtegette a Capital Economics londoni főközgazdásza.

A vezető elemző közölte: a Capital Economics eddig azzal számolt, hogy a következő pénzügyi év márciusban ismertetendő költségvetése a hazai össztermék (GDP) 0,5 százalékának megfelelő további államháztartási lazítást tartalmaz majd az eddig bejelentett 1 százalékos GDP-arányos kiadásnövelési terveken felül, ám a csütörtöki váltás után a ház lehetségesnek tartja az ennél is nagyobb pótlólagos költségvetési ösztönzést.

Lemondott csütörtökön Geoffrey Cox, a konzervatív párti kormány eddigi jogi főtanácsadója is, aki e minőségében a kabinet magas rangú tagja volt. E lépés közelebbi oka nem ismert, de annyi kiderül a volt kormányzati jogtanácsos által Johnsonnak küldött levélből, hogy távozásával a miniszterelnök kérésének tett eleget.