Fotó: YouTube (képernyőfotó)
Hirdetés

„Nem akarom, hogy kapcsolatba hozzanak az Egyesült Államok embertelen és kontraproduktív döntésével, amely alapján haiti menekültek és illegális bevándorlók ezreit fogják kitoloncolni” – írta a júliusban kinevezett Daniel Foote különmegbízott Antony Blinken amerikai külügyminiszternek címzett üzenetében.

Foote szerint Haitiban annyira szörnyű állapotok uralkodnak, hogy az amerikai tisztségviselők mozgása gyakorlatilag csak őrzött épületegyüttesekre korlátozódik az országban tevékenykedő fegyveres csoportok miatt. Mint írta, Haiti „összeomlott állam”, és képtelen megbirkózni a visszatérő migránsok áradatával.

„Haitival kapcsolatos politikánk súlyos hiányosságokat mutat, javaslataimat pedig sorra figyelmen kívül hagyták, illetve félresöpörték, vagy átdolgozták őket egy tőlem idegen elképzelés megvalósítására” – nehezményezte Foote.

Az amerikai külügyminisztérium sajnálatosnak nevezte a különmegbízott lemondását, ugyanakkor védelmébe vette Joe Biden amerikai elnök kormányának bevándorlási politikáját, mondván „egyszerűen téves, hogy figyelmen kívül hagyták volna (Foote) javaslatait”.

Korábban írtuk

„Sajnálatos, hogy ahelyett, hogy részt vett volna a megoldásra törekvő politikai folyamatban, Daniel Foote különleges megbízott lemondott és tévesen írta le a lemondása körülményeit” – hangsúlyozta Ned Price külügyi szóvivő közleményében.

„Nem élt számos lehetőséggel, hogy hivatali ideje alatt kifejezze aggodalmait a migrációval kapcsolatban, és ehelyett a lemondás mellett döntött” – fűzte hozzá állásfoglalásában Price.

A napokban több mint tizennégyezer latin-amerikai menedékkérő – zömében haiti állampolgár – vert tábort a Mexikót Dél-Texasszal összekötő Del Rio hídnál. Az Egyesült Államok a migrációs nyomás enyhítésére eddig több mint 1400 haiti állampolgárt toloncolt vissza hazájába a texasi Del Rio városában lévő táborból. Az amerikai belbiztonsági tárca szerint további 3200 haiti állampolgárt pedig őrizetbe vettek. A kitoloncolások vasárnap indultak, és volt, hogy naponta hét repülőjárat is indult Haitira.

Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa nemrég arra figyelmeztetett, hogy a kitoloncolások sérthetik a nemzetközi jogot.

Haitit több csapás is érte az utóbbi időben. Jovenel Moise haiti elnököt július 7-én meggyilkolták, majd augusztusban először egy 7,2-es erősségű földrengés, majd egy trópusi vihar sújtotta a karibi szigetországot.