Fotó: MTI/AP/Darko Vojinovic
Alaksandar Vucic szerb elnök az õt és a kormányzó Szerb Haladó Pártot (SNS) támogató belgrádi nagygyûlésen 2023. május 26-án.
Hirdetés

Aleksandar Vucic az eseményen kijelentette: soha nem fogja elhagyni pártját, amelynek alapító tagja volt, és amelyet az utóbbi tizenegy évben vezetett. Mint mondta: a párt a legnagyobb nehézségek és „a legbrutálisabb kampány” közepette is fenn tudott maradni, és az ország legjelentősebb politikai szereplőjévé vált.

Aleksandar Vucic ugyanakkor rámutatott, hogy más politikai megközelítésre van szükség, ezért indítja el egy hónapon belül a Népi Mozgalom Szerbiáért nevű szervezetet, amely pártok felett álló politikai mozgalomként jön létre, és amelyhez reményei szerint csatlakozik az SNS is.

Ezt követően a politikus Milos Vucevicet javasolta pártelnöknek, amit a közgyűlés el is fogadott. Az új elnök közölte, folytatja a Tomislav Nikolic és Aleksandar Vucic által megkezdett munkát, nem változik semmi, csak új fejezet kezdődik a párt történetében.

„A politikánk nem változik, a hazánk fejlődésének motorját jelentő párt maradunk, ugyanakkor az a párt is, amely ápolja és óvja a szerb nép és minden szerbiai állampolgár hagyományos értékeit” – hangsúlyozta. Hozzátette: pártja továbbra is azért áll ki, hogy Koszovó Szerbiához tartozzon, emellett pedig gondját viseli a szerb közösségek érdekeinek, bárhol is éljenek, de legfőképpen a volt Jugoszlávia területén, és olyan párt marad, amely a legmegbízhatóbb partnere lesz Aleksandar Vucic köztársasági elnöknek. Milos Vucevic azt is leszögezte, hogy az SNS elsőként fog csatlakozni az államfő új ernyőszervezetéhez.

Aleksandar Vucic 2012 óta vezette a Szerb Haladó Pártot, attól a pillanattól fogva, hogy a párt alapító elnöke Tomislav Nikolic az ország köztársasági elnöke lett. A Szerb Haladó Párt 2008-ban alakult meg, azt követően, hogy a tagok egy része kivált a Szerb Radikális Pártból, és új politikai szervezetet hozott létre.

Korábban írtuk