Fotó: ShutterStock.com (archív)
Hirdetés

Klimkin a Facebook közösségi portálra feltöltött videoüzenetében közölte, hogy megírta a lemondásáról szóló nyilatkozatot, és hétfőn el is küldi a parlamentnek és Volodimir Zelenszkij megválasztott államfőnek, akit aznap iktatnak be hivatalába.

Klimkin szavai szerint döntéséről előre értesítette Zelenszkijt, ahogy arról is, hogy kész segíteni elnöki munkáját. Ugyanakkor véleménye szerint az új államfőnek meg kell kapnia a jogot arra, hogy saját külpolitikai csapata legyen, saját stratégiával.

„Úgy gondolom, ez így helyes emberileg, és így helyes a politika kultúra szempontjából, amire végső soron szükségünk van” – fogalmazott a miniszter.

Klimkin közölte, hogy elindul képviselőjelöltként a következő parlamenti választáson. Azt egyelőre nem árulta el, hogy melyik párt színeiben. Annyit mondott, hogy olyan csapattal indul, amellyel közös értékeket képvisel és azonos érzelmeket táplál.

„Sok ötletem van, és remélem meg tudom őket valósítani a politikai életben” – mondta.

Pavlo Klimkint 2014. december 2-án nevezte ki a parlament külügyminiszternek. Az ukrán alkotmány értelmében a kormánytagok közül az államfő joga kinevezésre a parlament elé terjeszteni a külügy- és a védelmi minisztert. A kabinet többi tagját a törvényhozás választja és nevezi ki.

Olekszandr Turcsinov, a védelmi tanács vezetője Petro Porosenko leköszönő államfőnek nyújtotta be pénteken lemondását. A dokumentumban az államfőváltással indokolta döntését. Közölte továbbá, „hogy az Ukrajnával szembeni orosz katonai agresszióra” való tekintettel készen áll a katonai szolgálatra bármelyik alakulatban, hogy a jövőben is részt vehessen az ország védelmében.

Turcsinov 2015 januárjától állt a nemzetbiztonsági és védelmi tanács élén.