Hirdetés

A lengyel médiában nagy visszhangot keltő eset kapcsán közéleti személyiségek – írók, újságírók, tudósok – is szerepet vállaltak, a férfi érdekében aláírásgyűjtést kezdeményeztek a wpolityce.pl hírportál közvetítésével. Felhívásukban a tízegynéhány éve Nagy-Britanniában élő középkorú lengyel férfi Varsóba szállítását sürgetik.

A személyiségi jogok védelme miatt csak R.S.-ként ismert páciens tavaly novemberben mintegy háromnegyed órás szívleállás következtében súlyos agysérülést szenvedett, azóta egy plymouthi kórházban kezelik. Orvosai állapotát gyógyíthatatlannak minősítették, diagnózisuk alapján bírósági engedélyt is kaptak ahhoz, hogy a beteget lekapcsolják a mesterséges táplálásról.

Lengyelországi beszámolók szerint viszont a beteg önállóan lélegzik, pislog, ha megszólítják, tekintetével követi látogatóit, és érzelmileg is reagál. Anyja és testvérei ellenzik, hogy lekapcsolják a mesterséges táplálásról. Felesége viszont, aki szerint férje jelenlegi állapotában nem szeretné, hogy életben tartsák, valamint gyermekei is elfogadták a brit orvosok döntését. Többi hozzátartozója azonban azzal érvel, hogy a férfi gyakorló katolikusként kiállt az élet védelme mellett a fogantatástól kezdve a természetes halálig.

Korábban írtuk

A hazaszállításban felajánlotta segítségét a lengyel külügyminisztérium, amely támogatta a hozzátartozóknak az Emberi Jogok Európai Bíróságához benyújtott panaszát is. A strasbourgi testület azonban a múlt héten elutasította a beadványt.

Adam Niedzielski egészségügyi miniszter már korábban készségét fejezte ki a hazaszállítás megszervezésére, a varsói belügyminisztériumi kórház kész folytatni a beteg ápolását.

A brit bíróság a hazaszállítás megtiltását azzal indokolta, hogy az utazás a beteg halálának súlyos kockázatával járna, ami – érvelése szerint – jobban sértené emberi méltóságát, mint a mesterséges táplálásról való lekapcsolás és a halál bekövetkeztéig nyújtandó palliatív gondozás.

Krzysztof Szczerski, a lengyel elnöki hivatal külügyekben illetékes miniszteri rangú tisztségviselője, aki hétfő este a varsói brit nagykövettel tárgyalt, Twitter-bejegyzésében „nehéznek” minősítette a beszélgetést. Hétfő este az illetékes brit bíróság jóváhagyta a plymouthi kórház kérelmét, hogy a lengyel konzul ne látogathassa a beteget.

A kómában lévő betegek ápolása Lengyelországban fontos témának számít többek között a varsói Budzik (Ébresztőóra) nevű alapítványi gyermekkórház révén, amelyben hétéves fennállása alatt 77 beteg gyermek ébredt fel a kómából. A kelet-lengyelországi Olsztynban 2016 óta az orvosi egyetem mellett működő hasonló központban pedig 2019 elejéig 15 felnőtt beteg tért magához a kómából.

Wojciech Maksymowicz, a Budzik klinika felügyelő bizottságának tagja, neurológus professzor, parlamenti képviselő az interia.pl lengyel hírportálon hétfőn közölte, hogy az intézmény szintén kész befogadni a beteget.

„Ez az ember él, és önállóan lélegzik, (…) ilyen helyzetben meg kell próbálni a hazaszállítást, amely orvosi szempontból nem jelent problémát” – jelentette ki, emlékeztetve, hogy a klinika nemrég Hollandiából is sikeresen hazaszállított egy kómában lévő lengyel beteget.

Stanislaw Gadecki, a lengyel püspöki konferencia elnöke hétfőn Vincent Nichols bíboros, westminsteri érsek, az angliai és walesi püspöki konferencia elnökének közbenjárását kérte „a gyakorlatilag éhhalálra ítélt” férfi életének megmentéséhez.