„Aki magát Istennek nevezi: Soros György” címet viselő Do Rzeczy-cikk szerint túlzás azt állítani, hogy Soros György egyfajta kulcs a világforradalomhoz, de az igaz, hogy az üzletember arzenáljában továbbra is egyre meglepőbb „elemek” bukkannak fel, amelyeket a milliárdos kitartóan használ céljai eléréséhez, foglalta össze a Mandiner.

Hirdetés

„Az üzletember NGO-hálózatát széles körben ismerik, a filantróp befolyása – aki a világot saját képére akarja formálni – hatalmas, emellett óriási vagyonnal is rendelkezik” – írja a hetilap.

Hozzáteszik: „Soros egy pillanatra sem rejtegeti azt, hogy motivációinak, vagy legalábbis az ezzel járó »pszichológiai állapotnak« van valami vallási alapja. A nyílt társadalom forradalmának kiindulópontjában a radikális, de vak, a bizonyítatlan progresszivizmus hitvallása jelenik meg”.

A hetilap, a „A Soros-hálózat” című cikkében kitér arra is, hogy „Soros György továbbra is a tőke és az eszmék általi külső irányítás szimbóluma”. A Do Rzeczy szerint Sorost ma már nem támogatja mindenki, de kétségtelenül mindig jelen van ott, ahol új ötletek születnek.

Korábban írtuk

Az üzletember ugyanis mindig új lehetőségeket keres a társadalmak lebontására”– olvasható a cikkben.