Katarina Barley a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa, a német szövetségi kormány korábbi igazságügyi minisztere a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádióban tette ezt a kijelentést..

Hirdetés

Barley nyilatkozata felháborító, „a legrosszabb történelmi képzettársításokat ébreszti” – írta Twitter-oldalán Michal Dworczyk, a lengyel miniszterelnöki hivatal miniszteri rangú vezetője.

„Mondhatnánk, hogy a németeknek van tapasztalatuk a lengyelek éheztetésében és üldözésében” – tette hozzá a politikus, feltehetőleg Lengyelországnak a második világháborús német megszállására utalva.

Piotr Müller kormányszóvivő is úgy vélekedett: Barley „a legrosszabb történelmi emlékeket” idézte szavaival.

Korábban írtuk

„Bocsánatkérést várunk, a szégyenletes kijelentés visszavonását” – olvasható Müller Twitter-bejegyzésében.

A lengyel szenátus kormánypárti alelnöke, Marek Pek leszögezte: Barleynek nemcsak az általa használt szavakon kellene elgondolkodnia, hanem „azon is, nem éheztet-e ki egyúttal sok, Lengyelországban nagyszerűen kereső német céget”.