Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij
Ukrán tüzér aknagránátot visz, miközben egysége aknavetővel az orosz állásokat lövi a kelet-ukrajnai Donyecki területen fekvő Bahmut környékén
Hirdetés

Blaszczak a Twitter közösségi honlapján a Trytek kinevezéséről szóló aznapi brüsszeli közlést kommentálta. „Ez nagy felelősség, de Lengyelország pozíciójának elismerése is a nemzetközi színtéren” – írta bejegyzésében Blaszczak miniszter.

A Hervé Bléjean francia altábornagy által irányított misszió egyik műveleti parancsnokának kinevezett Trytek tábornok korábban többek között az iraki és afganisztáni katonai missziókban vett részt. A NATO-ban előzőleg több parancsnoki posztot is betöltő Bléjean pedig 2020 óta az EU külügyi szolgálata (EEAS) részeként működő katonai tervezési és végrehajtási szolgálat (MPCC) főigazgatója. Az EEAS lesz a misszió parancsnoki központja.

Az ukrán parancsnoki állomány több mint 15 ezer különböző rangú tagját kiképző misszió az EU tagállamai területén fog működni. Műveleti parancsnokságok Lengyelországban és Németországban jönnek létre, a kiképzés nagy részét pedig az ismertetett tervek szerint Lengyelországban valósítják meg.

Mindeközben Mariusz Blaszczak irányításával a lengyel hadsereg korszerűsítése is folyamatban van, ennek keretében péntek délután átadják a lengyel hadseregnek a Bayraktar TB2 török drón első szállítmányát az északnyugat-lengyelországi Miroslawiec légibázison.

Korábban írtuk

A közel 270 milliárd dollár értékű, összesen 24 drónból álló négy készlet beszerzéséről szóló szerződést 2021-ben írták alá. Az első, hat drónból és három mobilállomásból is álló készlet e héten érkezett meg Lengyelországba.