Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

Kaleta azt követően hívta össze sajtóértekezletét, hogy Evgeni Tancsev uniós főtanácsnok az Európai Bizottság által 2019-ben kezdeményezett eljárás keretében az uniós joggal ellentétesnek minősítette a bírák fegyelmi felelősségére vonatkozó 2017-es lengyel szabályozást.

A főtanácsnok indítványa nem köti a bíróságot, ugyanakkor a gyakorlat azt mutatja, hogy döntéshozatalkor az uniós bíróság gyakran azonos álláspontra helyezkedik vele.

Kaleta szerint az igazságügy terén „a brüsszeli elit” következetesen megkísérel beavatkozni Lengyelország „államberendezési szuverenitásába”. „Jelenleg a politikai színház újabb felvonását követhetjük Brüsszelben” – tette hozzá.

Úgy látta: a „Lengyelország ellen irányuló támadást” Donald Tusk volt lengyel kormányfőhöz, az Európai Néppárt jelenlegi elnökéhez közelálló első uniós főtanáncsnok, Maciej Szpunar irányítja. A második, 2011-2014-es Tusk-kormány idején a külügyminiszter-helyettesi posztot betöltő Szpunar egyenesen a kormányposztról került az Európai Unió Bíróságához, ahol jelenleg kiosztja az elbírálandó ügyeket – mutatott rá Kaleta, hozzáfűzve: a Lengyelország számára kulcsfontosságú témákat Szpunar rendszeresen Evgeni Tancsev bolgár főtanácsnokra bízza.

Korábban írtuk

Maga Tancsev pedig – folytatta Kaleta – „a kommunizmus idején szédületes jogászi karriert futott be”, amely a kommunizmus bukása után a posztkommunista párt támogatásával továbbá is felfelé ívelt.

A lengyel kormánypolitikus kifogásolta, hogy az uniós bíróság olyan munkatársai, akiket politikai alapon neveztek ki, átpolitizáltnak találják a továbbra is a bírák által felügyelt lengyel igazságügyet.

A miniszterhelyettes szerint az Európai Unió, kettős mércét alkalmazva, megpróbálja megfosztani szuverenitásától és függetlenségétől az igazságügy reformját megvalósító Lengyelországot.

Varsó védeni fogja a lengyel szuverenitást – hangoztatta. Egyúttal örvendetesnek nevezte, hogy a lengyel alkotmánybíróság hamarosan megvizsgálja az Európai Unió Bíróságának jogosultságát a nemzeti hatáskörbe tartozó igazságügyi témák elbírálásához.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő márciusban a lengyel alkotmányjog és az uniós jog közötti hierarchiára vonatkozó indítványt nyújtott be a varsói alkotmánybírósághoz. A taláros testület az utóbbi években hozott döntéseiben a lengyel jog elsőbbségét állapította meg.