Az új eseteket több mint 24 ezer elvégzett teszt alapján azonosították. A közel 38 millió lakosú Lengyelországban 15 264 az aktív fertőzöttek száma. A járvány kitörése óta 84 396 fertőzöttet regisztráltak. Múlt szombaton első alkalommal regisztráltak ezer feletti fertőzöttet.

Hirdetés

Összesen 2392, többségében más krónikus betegségekben is szenvedő beteg hunyt el eddig. Az utóbbi 24 órában 23-an haltak meg.

Az egészségügyi tárca szóvivője, Wojciech Andrusiewicz sajtóértekezletén megerősítette a korábbi megállapításokat, miszerint a növekmény nem a nagy járványgócok rovására írandó, hanem a nyári hónapok után intenzívebbé vált mindennapi kapcsolatok eredménye.

Megerősítette viszont, hogy valamivel nagyobb mértékben érte fertőzés egy-egy gondozóotthon lakosait, ezért az egészségügyi tárca kénytelen volt kezdeményezni az ilyen intézményekre vonatkozó látogatási tilalmat.

Korábban írtuk

Andrusiewicz aláhúzta a járvány alatt érvényesített alapvető egészségügyi szabályok betartásának fontosságát, és közölte: az egészségügyi miniszter javasolni fogja a jelenlegi intézkedések megszigorítását, elsősorban a „piros” és „sárga” járásokban, vagyis olyan térségekben, ahol korábban a két hét folyamán több mint 12, illetve 6-12 új esetet jegyeztek 10 ezer lakosra számítva.

Az ilyen kategóriájú közigazgatási egyeségek összetétele szombattól megváltozik, 2 „pirosnak”, 18 pedig „sárgának” minősül a 380 lengyelországi járás közül.