Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A GREVIO elismerését fejezte ki, hogy a lengyel vezetés nemrégiben sürgősségi kitiltási végzéseket vezetett be, amelyek lehetővé teszik a bűnüldöző szervek számára, hogy ideiglenesen kilakoltassák a családon belüli erőszaktevőt. Mint olvasható a jelentésben, a lengyel hatságok törekednek arra, hogy megkönnyítsék az igazságügyi eljárásokat a nemi erőszak áldozatai számára, például azáltal, hogy előírják az ügyészségeknek a hivatalból való vádemelést nemi erőszak esetében.

Felhívta azonban a figyelmet, hogy a nemi erőszak jogi definícióját meg kell változtatni a fizikai kényszerítésen alapuló meghatározásról minden olyan szexuális cselekményre, amely nem belegyezésen alapul.

„A büntetőjogban a nemi erőszak beleegyezésen alapuló meghatározása nélkül az ügyészek kivétel nélkül úgy döntenek, hogy nem emelnek vádat olyan esetekben, amikor a szexuális aktus vitathatatlan, de a beleegyezés nem – hangsúlyozta a szakértői csoport.

A GREVIO azt is hiányolja, hogy Lengyelországban nincs elég krízisközpont bántalmazott nők számára, ám hozzáteszi, hogy Lengyelország nem az egyetlen ebben a tekintetben.

Korábban írtuk

Annak érdekében, hogy a szexuális erőszak áldozatául esett nők és lányok számára a szükséges átfogó támogatást nyújtsák, a GREVIO arra ösztönzi, Lengyelországot, fogadjon el több olyan kezdeményezést, amelyek ingyenes nőgyógyászati konzultációt és vizsgálatot biztosítanak az áldozatok számára, beleértve az illegális migránsokat is, akik nem jogosultak ingyenes egészségügyi ellátásra.

A szakértők amiatt is aggódnak, hogy nincs elég párbeszéd az érintett kormányzati szervek és a nők elleni erőszak felszámolásán dolgozó nőjogi szervezetek között.

Az együttműködés a kormányzati és a civil szervezetek között segítené jobban értelmezni a nők és férfiak közötti strukturális egyenlőtlenségek és a nemi erőszak közötti kapcsolatot, valamint ellensúlyozhatná a nőkkel szembeni negatív sztereotípiákat, amelyek legitimálják és fenntartják a nők elleni erőszakot – olvasható a jelentésben.