Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

Első pillantásra kétségkívül unalmasnak és kiszámíthatónak tűnnek a szeptember 19-én sorra kerülő orosz parlamenti választások. A hatalom mindent megtett annak érdekében, hogy a meglepetéseknek elejét vegye. A kampányig már csak az előzetes egyeztetések során jóváhagyott jelöltek juthattak, a parlamenten kívüli ellenzéket pedig lényegében a virtuális térbe és külföldre száműzték. Az alaphangot a megmérgezését követő németországi kezelése után hazatérő Alek­szej Navalnij letartóztatása és elítélése adta meg. Ezután különböző indokokkal több ellenzéki aktivista ellen is eljárás indult, a határokon túlról anyagilag támogatott szervezeteket pedig sorra nyilvánították külföldi ügynöknek. Az így „sterilizált” politikai környezetben a kampány csendesen telt, utcai tiltakozásokra utoljára az év elején, még Navalnij elítélésekor került sor.

De még mielőtt mindenki diktatúrát kiáltana, csendesen azért jegyezzük meg, hogy az orosz hatalom kétségkívül nem szereti a meglepetéseket, és ennek érdekében a saját szája íze szerint, mindenek­előtt a stabilitást szem előtt tartva építi fel a politikai rendszert, ám a külföldi beavatkozási kísérletek éppúgy torzítják az orosz berendezkedést. Oroszország enélkül sem a nyugati modellt követné, a szuverenitást sértő külső beavatkozásra válaszolva ugyanakkor a „színes forradalmaktól” joggal tartó Kreml talán a saját ízlésénél is jobban „ellentartva” lehetetleníti el a rendszeren kívüli ellenzéket, illetve nyújt adminisztratív hatalmi hátteret a mögötte álló erőknek. Így aztán a versenyt nemcsak a hatalom autoriter természete, hanem a világpolitikai átrendeződés közepette látványosan megerősödött külföldi beavatkozás, pontosabban annak egyébként legitim elhárítása is kizárja.

Nos, ebben a környezetben vibráló kampányra nem lehetett számítani. A társadalom idegeit így aztán inkább az oltás kötelezővé tétele körül kibontakozott viták, a meglódult infláció és az alapvető élelmiszerek drágulása miatt megnövekedett feszültség borzolták. A járványhelyzet olyannyira nem javult, hogy a harmadik és a negyedik hullám szinte összefolyik. A számok lassan rosszabbak, mint tavaly ősszel. Egy ideje már napi 800 körüli halálos áldozatot regisztrálnak, és csaknem napi 20 ezer fertőzöttet, ám a lakosság ennek ellenére nem nagyon akarja beoltatni magát. Az alacsony – a 144 milliós országban mindössze 39 millióan kapták meg a vakcinát – átoltottságon a hatalom úgy próbál segíteni, hogy egyes szektorokban kötelezővé teszi az oltást, ami komoly ellenállást vált ki. Ugyanúgy, mint a szigorítások, ezért aztán ez utóbbiakról a hatóságok lényegében le is tettek. Már csak a gazdaság működőképességének a fenntartása miatt is, hiszen enélkül is sok a gond. Különösen az áremelkedés viseli meg az embereket. Egyes élelmiszerek, így a cukor, az étolaj ára a járvány kezdete óta már több mint 50 százalékkal nőtt. Nem véletlen, hogy a kampányban Vlagyimir Putyin 10, illetve 15 ezer rubeles (nagyjából 40, illetve 60 ezer forint) egyösszegű támogatást ígért a hatalmi párt szavazóbázisának magját jelentő nyugdíjasoknak, valamint az erőszakszervezetek dolgozóinak.

A Kreml számára nem azért fontos a kormányzó Egységes Oroszország jó szereplése, mert így szebben néz ki a politikai paletta. A választás a hatalom iránti bizalom, a legitimáció megerősítéseként is felfogható. Ez pedig a megnehezedett külső körülmények között azért is különösen lényeges, mert a következő parlament mandátumának idejére esik a politikai átmenet szempontjából döntő pillanatnak tekinthető 2024-es elnökválasztás. Ekkor jár le Vlagyimir Putyin mandátuma, amelyet a 2020-ban elfogadott alkotmánymódosítás értelmében akár újabb két ciklusra, 2036-ig meghosszabbíthat. Ez azonban egyáltalán nem biztos, bár 2024-ben a jelen állás szerint még alighanem újra indulni fog. Ha a mostanihoz hasonlóan kiélezett marad a nemzetközi helyzet, vagy még tovább romlik, akkor nagy valószínűséggel. Ezért aztán egyáltalán nem mindegy, hogy milyen bizalmi tőkével vág neki a Kreml a következő, Oroszország jövője szempontjából sorsdöntő éveknek.

Korábban írtuk

Fotó: shutterstock.com

Éppen ezért a Kremlnek sok fejfájást okoz, hogy az Egységes Oroszország látványosan az elfáradás jeleit mutatja. Hiába fiatalodott meg feltűnően az elmúlt években a hatalmi elit, és hiába kerültek előtérbe az irányító pozíciókban a technokraták, ez az elit több mint húsz éve van hatalmon, ami természetes módon érezteti a hatását. Tegyük hozzá, hogy az ilyen jellegű elfáradás rendszertől független, hiszen például éppen most a német kereszténydemokraták is ettől szenvednek. Az orosz berendezkedésben azonban nem képzelhető el, hogy a sorsdöntő évek előtt a hatalmi párt megbukjon. Ez persze annak ellenére sem fenyegeti az Egységes Oroszországot, hogy a milliós megapoliszokban néha már 20 százalék köré esett a népszerűsége. Jó eséllyel nem lesz a dumában alkotmányos többsége, mint a 2016-os választások után, ám győzelme a megnövekedett problémák ellenére is magabiztos lehet.

A párt országos népszerűsége 30 százalék körüli, ezt még megtolhatja kicsit a hatalmi hátszél, de leginkább az Egységes Oroszországot segíti a szavazatok megosztásának közismert hatása, a spoilereffektus is. A kiesőkre adott voksok nagyobbik részét ugyanis ők kapják. A legtöbb mandátumot azonban az hozhatja a hatalom pártjának, hogy az összes mandátum felét adó egyéni körzetek túlnyomó többségét besöprik. Ezt a trendet erősíti, hogy 12 helyen kormányzót is választanak, és sehol sem várható ellenzéki győzelem. Így aztán nem kérdéses, hogy a „jegyinorosszok” a 30 százalék körüli népszerűség mellett is meggyőző többséget szereznek a törvényhozásban. Ezt bebiztosítandó, két igazán nehézsúlyú, népszerű politikust, Szergej Sojgu védelmi és Szergej Lavrov külügyminisztert tették a párt listájának élére. Amelyen egyébként szerepelnek még a koronavírus-járvány idején megismert népszerű orvosok, tévések és egyéb sztárok is.

A második helyre az előzetes közvélemény-kutatások alapján ismét a kommunisták futnak be. Számukra az igazi tét az, hogy mennyire tudjanak, illetve akarnak politikai tőkét kovácsolni az egyre nagyobb társadalmi elégedetlenségből. A Kreml aligha örülne annak, ha megismételnék 2021-es sikerüket, amikor a 450 tagú dumában 92 helyet szerezve az összes mandátum 20 százalékát kaparintották meg. Kimondottan Gennagyij Zjuganov pártja ellen dolgozik a már említett spoilerjelenség is, és a hatalom is sokat tesz azért, hogy a kommunisták ne nyerjék túl magukat. Így offshore-számlákra hivatkozva megtorpedózták a párt egyik erős emberének, a korábbi elnökjelölt Pavel Grugyinyinnak az indulását. De az is feltűnő, hogy a kampány hajrájában vetítette az egyik tévécsatorna azt a filmet, amely „leleplezte” és a kommunista eszmék elárulásával vádolta a pártot. A film azt feszegeti, hogy a kommunisták az Alekszej Navalnij kezdeményezte úgynevezett okosszavazás legnagyobb nyertesei, ahhoz azonban, hogy ezeken a helyeken elvigyék az elégedetlenek és az egész ellenzék szavazatait – köztük a liberálisokét –, maguk is ebbe az irányba tolódtak el, és eladták magukat az oligarcháknak.

Öt éve a Vlagyimir Zsirinovszkij vezette, „liberális demokrata” néven futó nacionalista populista LDPR mindössze két mandátummal maradt el a kommunistáktól, most azonban ezt az eredményt aligha tudják megismételni, hiszen támogatottságuk már csak 10 százalék körüli. Elsősorban azért, mert már Zsirinovszkij nem annyira aktív, mint régen, regionális szinten pedig több ismert tagjuk is elhagyta őket, és átállt egyebek között a nyugdíjasok pártjához. Nagy reményekkel vágott neki kampánynak a Patriótákkal és Az igazságért nevű pártokkal közösen induló Igazságos Oroszország, ám most a szociálpatrióta pártszövetség az 5 százalékos küszöb eléréséért küzd. Nem segítik őket a koalíción belüli viszályok sem, ráadásul választóik egy része elfordult az új partnernek, Az Igazságért nevű pártot vezető Zahar Prilepinnek az egész szövetséget uralma alatt tartó radikalizmusa miatt. Átlépheti a parlamenti küszöböt a szintén baloldali nyugdíjasok pártja, de még nagyobb eséllyel a konzervativizmus iránt megnövekedett társadalmi igény miatt az újonnan alakult jobboldali Új emberek nevű alakulat is.

A választásokon tehát meglepetés nem várható, ennek ellenére ezzel a szavazással az orosz rendszer újabb politikai határhoz érkezett. A mostani megméretés fontos kérdése, hogy milyen felhatalmazással vág neki ennek a jövő szempontjából sorsdöntő szakasznak az elit. A korábbiakhoz hasonló utcai tiltakozásoktól nem nagyon kell tartania, arra azonban bizton számíthat, hogy a választások tisztaságára hivatkozva külföldi ellenfelei megkérdőjelezik a legitimációját. Szeptember 19-ét követően megtudhatjuk azt is, hogy folytatódik-e a „csavarok meghúzása”, vagy mit kezd a rendszer a növekvő szociális elégedetlenséggel. Jó kérdés, hogy megújul-e a szintén válságban lévő rendszeren belüli ellenzék. Eldöntésre vár, hogy a két Szergej, Sojgu és Lavrov a tárcája élén folytatja-e a pályafutását, esetleg valamelyikük a politikai átmenet levezénylésére a duma elnöke lesz? De jelzésértékű lehet a politikai átmenet szempontjából, hogy lesznek-e átalakítások a kormányban. Egy új miniszterelnök kinevezése például akár az átmenet felgyorsulását is jelentheti.