A kabuli repülőtér szóvivője elmondta, hogy a gépen 39 utas, köztük több újságíró érkezett Kabulba. Röviddel a landolás után már indult is vissza a gép Iszlámábádba nagyjából 80 emberrel a fedélzetén. A charter járatot szükség szerint fogják tovább üzemeltetni, a PIA következő gépe szerdán érkezik megint Kabulba – mondta a szóvivő.

Hirdetés

A pakisztáni gép kabuli landolása után közzétett videoüzenetében a repülőtér igazgatója elmondta: a légikikötő hamarosan újra fogadni tud nemzetközi járatokat, jelenleg az utolsó technikai problémák elhárításán dolgoznak. A repülőtér számos létesítménye károkat szenvedett augusztus 31-én, amikor az utolsó amerikai katonák távoztak Kabulból – mondta el az igazgató.

Hozzátette, hogy az utóbbi időben érkeztek már járatok Katarból, Bahreinből, az Egyesült Arab Emírségekből, Üzbegisztánból, Kazahsztánból és Pakisztánból, ezek humanitárius segélyeket szállítottak. A következő napokban hasonló járatokat várnak Törökországból és Oroszországból is.

A PIA légitársaság szóvivője vasárnap elmondta: a vállalat azon dolgozik, hogy hamarosan újraindíthassák rendszeres kereskedelmi járataikat Kabul és Iszlámábád között. A tálib hatalomátvétel előtt a PIA heti öt járatot indított Kabulba.

A pakisztáni légitársaság közlése szerint a Világbankon kívül például az ENSZ és az Európai Unió, illetve humanitárius szervezetek és hírügynökségek is megkeresték, hogy charter járatok indításáról tárgyaljanak.

A kabuli nemzetközi repülőtéren augusztus végén még minden nap ezrek gyűltek össze abban a reményben, hogy valamilyen repülőjáraton elhagyhatják a tálib uralom alá került Afganisztánt. A kaotikus helyzetben a nyugati országok több mint 123 ezer embert menekítettek ki Kabulból repülőgépekkel a tálib hatalomátvételt követő napokban. Augusztus 26-án véres merényletet követtek el az Iszlám Állam terroristái a repülőtér közelében, a robbantásokban több mint száz ember meghalt.

Azóta a tálibok stabilan átvették az ellenőrzést a repülőtér fölött, és az utóbbi napokban több jel is utalt arra, hogy az élet újra kezd normalizálódni. Múlt héten a Qatar Airways két charter gépe szállt fel a kabuli repülőtérről, fedélzetén olyan afgán és külföldi állampolgárokkal, akiket korábban nem tudtak kimenekíteni. Szeptember 3-án az Ariana afgán légitársaság bejelentette, hogy újraindítják a belföldi légi járatokat.

Korábban írtuk