Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

Recep Tayyip Erdogan török elnök és a líbiai egységkormányt vezető Fájez esz-Szarrádzs miniszterelnök egy isztambuli találkozón írta alá a két egyezményt. A kelet-líbiai, rivális adminisztrációt támogató líbiai parlament azonban elutasította a katonai és biztonsági együttműködésre, valamint a tengeri határokra vonatkozó megállapodásokat.

A törvényhozás ezenkívül egyhangúlag megszavazta azt is, hogy szakítsák meg a kapcsolatokat Törökországgal, és kezdeményezzenek büntetőeljárást Szarráddzsal szemben „hazaárulásért” amiatt, hogy egy külföldi hatalom katonai segítségét kérte – közölte a dpa német hírügynökséggel Abdulla Bleihak házelnök.

A török parlament két napja, csütörtökön fogadott el egy törvényjavaslatot, amely felhatalmazza a kormányt arra, hogy katonákat küldjön Líbiába a nemzetközileg elismert kormány támogatására. A törvényhozás egy évre adott felhatalmazást egy líbiai katonai beavatkozásra.

Törökország az ENSZ fegyverembargója ellenére már korábban is küldött katonai támogatást Szarrádzs kormányának.

A kőolajban gazdag észak-afrikai ország Moammer Kadhafi 2011-es megbuktatása és meggyilkolása óta gyakorlatilag káoszba süllyedt, és egymással rivalizáló fegyveres csoportok igyekeznek megszerezni az ellenőrzést az ország minél nagyobb része fölött.

A Líbia déli és keleti részét ellenőrzése alatt tartó Halífa Haftar tábornok április 4-én megindította csapatait az ENSZ által elismert kormány ellenőrzése alatt álló Tripoli elfoglalására. A hadművelet megakadt, ám december 12-én a tábornok bejelentette, hogy hamarosan döntő offenzívát indít a főváros elfoglalásáért. Haftar erőit Egyiptom, az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia és Oroszország támogatja.