Fotó: MTI/EPA/Taccjana Zenkovics (illusztráció)
Az elnökválasztás eredménye ellen tiltakozó tüntetés Minszkben 2020. augusztus 24-én.
Hirdetés

A volt színházigazgató, Paval Latuska a kihallgatás után a sajtónak azt mondta a TASZSZ orosz hírügynökség szerint, hogy titoktartási nyilatkozatot kellett aláírnia, de a nyomozók nem próbáltak nyomást gyakorolni rá. A Reuters hírügynökség minszki tudósítása szerint ugyanakkor azt mondta: „Megpróbálják elérni, hogy elhagyjam az országot… letartóztatással és börtönbeli erőszakkal fenyegettek, de nem áll szándékomban elhagyni az országot.”

Nyilatkozatában Latuska leszögezte, hogy a Koordinációs Tanács folytatja működését, de nem lép túl a törvényes kereteken. „Kötelességemnek érzem, hogy párbeszéd útján találjak kiutat a politikai válságból. Ezt akarja a fehérorosz társadalom többsége is” – mondta.

A fehérorosz hatóságok a Reuters szerint változatos eszközökkel próbálnak nyomást gyakorolni az elnökválasztás eredményét el nem ismerő ellenzékre. Egyes tagjait őrizetbe vették, másokat tanúként hallgatnak ki, megint másokat bíróság elé idéznek. Hétfőn például a Koordinációs Tanács két elnökségi tagját, Olha Kovalkovát és Szjarhej Dileuszkit a rendőrség különleges részlege őrizetbe vette, a minszki traktorgyár bejáratánál, engedély nélkül tartott tömegtüntetés szervezésével vádolva őket.

Egy minszki bíróság kedden tíznapos adminisztratív letartóztatásba helyezte mindkettőjüket (az adminisztratív letartóztatás egy rövid időszakra szóló börtönbüntetés). Dileuszki esetében annyi tudható: az a vád ellene, hogy nem tett eleget a hatóságok utasításának. Részleteket azonban nem közöltek erről. Ami Kovalkovát illeti, a Koordinációs Tanács sajtószolgálata nem tudott konkrétumokat. Ügyvédje ugyanakkor tudtatta, hogy megfellebbezik a bírósági határozatot.

Korábban írtuk

Az állami nyomozó hatóság szerdára beidézte Szvetlana Alekszijevics Nobel díjas írót, a koordinációs tanács elnökségének tagját tanúként a hatóságok által államellenesként feltüntetett szervezet megalakításának az ügyében.

Az ellenzék egy héttel korábban alakította meg a Koordinációs Tanácsot, amelynek az a célja, hogy tárgyalásos úton megegyezzen a kormánnyal a hatalom átadásáról. Több tucat tagja között értelmiségiek és politikusok is vannak. A hatóságok azonban a múlt csütörtökön büntetőjogi eljárást indítottak a testület ellen a hatalom megszerzésére tett illegális kísérlet vádjával, majd őrizetbe vették a tanács két vezető tagját, Makszim Znak jogászt és Szjarhej Dileuszki traktorgyári munkást (utóbbit hétfőn másodízben vették őrizetbe). A tanács tagja az ellenzék vezetője, Szvjatlana Cihanouszkaja is, aki a napokban Litvániába menekült.

Fehéroroszországban tüntetések zajlanak az elnökválasztás óta, amelyen Lukasenka megszerezte sorban a hatodik államfői mandátumát. Az egykori téeszelnök a hivatalos adatok szerint a szavazatok 80 százalékával győzött az elnökválasztáson. Az ellenzék szerint a minszki vezetés elcsalta a választást, és a nyugati országok sem ismerik el a voksoláson született eredményt. A hivatalban lévő elnök szerint a tüntetéseket országában külföldről irányítják, az ellenzék cáfolja ezt.