Andrzej Dudát a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt jelöltjeként választották meg a júliusi elnökválasztáson. A második fordulóban a szavazatok 51,03 százalékával győzött a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) vezette szövetség, a Polgári Koalíció (KO) támogatásával induló varsói főpolgármester, Rafal Trzaskowskival szemben.

Az eskütételt követő beiktatási beszédében Duda a kampány során megnyilvánuló politikai megosztottság áthidalására szólított fel, és hangsúlyozta: a nemzeti egység érdekében nyitott az együttműködésre más irányultságú társadalmi és politikai csoportokkal.

Utalva a koronavírus-járvány miatt elhalasztott választás és az elhúzódó kampány ellenére magas, több mint 68 százalékos választási részvételre, Duda hangsúlyozta: Lengyelországban a demokrácia „erősebb, mint bármikor”, a lengyelek tudják, hogy „az ország jövője a szavazataikon múlik”.

Második hivatali időszakának kulcskérdéseinek Duda a családpolitika és a munkalehetőségek támogatását, a nemzetbiztonság fejlesztését, új országos és helyi jelentőségű beruházások megvalósítását, a nemzeti és az emberi méltóság védelmét nevezte.

A nemzetbiztonsági témák közül kiemelte a transzatlanti együttműködést és az energiabiztonságot szolgáló infrastrukturális hálózatok fejlesztését, többek között a Három Tenger Kezdeményezés keretében.

Hirdetés
Korábban írtuk

A Lengyelország és Európa előtt jelenleg álló kihívásokról szólva, kijelentette, hogy bízik „a lengyelek bölcsességében, szorgalmában, kitartásában és bátorságában”. Kiemelte a keresztény értékek fontosságát, utalva személyes istenhitére, megjegyezve emellett, nem mindenkinek kell hinnie Istenben ahhoz, hogy tiszteletben tartsa azokat az értékeket, amelyekre Lengyelország épült. Mint mondta, Lengyelország a kereszténység 966-ban történt felvétele óta része Európának. „Erről nem feledkezünk meg” – tette hozzá.

A beiktatást – három szenátor és egy szejmképviselő pozitív vírustesztje miatt – fokozott egészségügyi óvintézkedések mellett tartották meg.

Az eskütétel és a beszéd után a PiS képviselői állva tapsoltak, sok ellenzéki képviselő viszont ülve maradt. Duda fő választási riválisai közül nem vett részt a beiktatáson Rafal Trzaskowski és Szymon Holownia függetlenként induló tévésztár. Az 1989 utáni államfők közül Aleksander Kwasniewski baloldali politikus volt jelen. Ő Dudán kívül az egyetlen elnök, akit kétszer is megválasztottak. Bojkottálták a beiktatást a KO vezető politikusai is, azzal érvelve, hogy az újraválasztott államfő „nem tisztességes kampányban” győzött, és előző hivatali időszakban „többször megszegte az alkotmányt”.

A júliusi elnökválasztás eredményét a lengyel legfelsőbb bíróság hétfőn érvényesnek ítélte.

Lengyelországban ötévente tartanak kétfordulós közvetlen elnökválasztást. A lengyel alkotmány szerint a hivatalban lévő elnök csak egyszer választható újra.

A lengyel államfőnek, részint a közvetlen választás miatt is viszonylag jelentősebb, nem pusztán ceremoniális jogosítványai vannak, szava van a külpolitikában, ő a hadsereg főparancsnoka. Megvétózhatja a parlament által elfogadott törvényeket, és az elnöki vétót a szejm az újabb szavazáson csak háromötödös többséggel utasíthatja el.