Fotó: ShutterStock.com/ako photography
Hirdetés

Az orvos szerint a kórház pácienseinél és egészségügyi dolgozónál mutatták ki az új vírusváltozatot.

„A vakcinálás nagyon fontos a vírus terjedésének kordában tartására. Az ogrei kórházban vannak betegek és orvosok, akik már megfertőződtek a Covid-19-vírus új törzsével, amely a korábbinál még fertőzőbb és veszélyesebb. A betegség lefolyása súlyos, ami aggasztó, így rendszeresen teszteljük munkatársainkat, ami segít felfedezni a betegséget” – közölte Sirovs.

Krisjanis Karins lett miniszterelnök közben a nap folyamán elfogadta Ilze Vinkele egészségügyi tárcavezető lemondását, akivel vitába bonyolódott az oltási tervet illetően. A kormányfő azért vonta meg bizalmát miniszterétől, mert szerinte Vinkele nem rendelkezett „világos, érthető tervvel a Covid-19 elleni oltásokat illetően”.

Vinkele tisztségét ügyvivő jelleggel párttársa, Artis Pabriks védelmi miniszter veszi át, bár ő kedden még azon a véleményen volt, hogy „a Covid-19 miatti vészhelyzetben a kormányfőnek személyesen kellene átvennie a felelősséget”.

Korábban írtuk

Vinkele és Pabriks pártja, a liberális Fejlődés/ért! egyébként Daniels Pavluts frakcióvezetőt javasolta az egészségügyi tárca élére, akinek kinevezésééig a védelmi miniszter fogja ügyvivőként ellátni a teendőket.

Pavluts bejelentette, hogy javítani akar majd az oltási terven és felgyorsítaná az oltások ütemét, mindemellett folytatni kívánja Vinkele eddigi irányvonalát azzal, hogy szakértői véleményekre és tudományosan megalapozott értékelésekre alapozza munkásságát.

A csaknem kétmillió lakosú Lettországban eddig 46 545 fertőzöttet regisztráltak, akik közül 790-en hunytak el a kórban. A gyógyultak száma 33 005.

Éjszakai kijárási tilalmat hirdettek ki Lettországban január második felének hétvégéire vonatkozóan a koronavírus-járvány terjedésének feltartóztatására – közölte a LETA helyi hírügynökség, a rigai kabinet csütörtöki döntésére hivatkozva.

A balti ország lakói számára január 15-17. között, valamint január 22-24. között este tíz óra és reggel öt óra között lesz érvényben az éjszakai kijárási tilalom. A lakhelyet csakis indokolt esetben, személyi iratok, továbbá megfelelő igazolás birtokában lehet elhagyni.

A tájékoztatás szerint a korlátozások alól mentesülnek a munkába, szolgálati helyükre, valamint az onnan haza tartó személyek, illetve akik munkát végeznek, vagy szolgálati kötelezettségeiket teljesítik. Ugyanúgy nem vonatkozik a tilalom azokra, akik orvosi, illetve állatorvosi segítséget vesznek igénybe, vagy éjjel-nappal működő gyógyszertárba mennek vásárolni.

A rigai kormány emellett a már bevezetett járványügyi korlátozások meghosszabbításáról is döntött a kereskedelem, a szolgáltatások és az oktatás terén. Az alsótagozatos diákok számára január 22-ig meghosszabbították a tanszünetet, míg a felsőtagozatokba járó iskolások január 11-től távoktatásban folytatják tanulmányaikat.